Filmes gazdaság- és intézménytörténet

A kritikai intézményrend

A filmes intézmények történeti áttekintésekor a cenzúrához hasonlóan – a filmkultúra ápolását feladatuknak tartó szervezetek, egyesületek és csoportosulások tevékenységét sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ezek súlyát nem érdemes alábecsülni, ugyanis jelentős szerepük van a nézők magatartásának formálásában, az új tehetségek felfedezésében, illetve bizonyos művek kanonizálásában. Ez annak ellenére igaz, hogy befolyásuk nagyrészt a művészfilmek területére korlátozódik. A Filmegyletet (Film Society) 1925-ben a rendezőként, producerként, forgatókönyvíróként és filmkritikusként egyaránt elismert Ivor Montagu alapította meg azzal a céllal, hogy a külföldi filmművészet legrangosabb munkáit bemutassa a barátokból, szakemberekből és értelmiségiekből álló nézőknek. London belvárosában mozit rendezett be külön e célból, ami egyben a szervezet főhadiszállása is volt, de rendezvények és közönségtalálkozók lebonyolítására is ideális helynek bizonyult. A filmszínház alapvetően művész és kísérleti filmeket vetített. Fennállásának 14 éve alatt a Filmegylet igen sokszínű, mai szemmel nézve is haladó szellemű vetítési programokat állított össze. Említsünk meg néhány rendezőt, akik a kis létszámú, de annál nyitottabb közönség figyelmének a központjába kerültek: Germine Dulac, Walter Ruttmann, Man Ray, Charlie Chaplin, Buster Keaton, Jean Renoir, John Ford, Carl Dreyer, Jean Vigo, Fritz Lang, Joris Ivens, Teinosuke Kinugasa, Erich von Stroheim és G.W. Pabst. Az Egylet – külön engedéllyel – a klasszikus szovjet filmművészet (Eizenstein, Kuleshov, Vertov, Trauberg) betiltott filmjeit is levetítette, sőt Eizenstein a montázs-elméletéről előadást is tartott a szervezet tagjainak. Haladó szellemiségét bizonyítja, hogy elsőként tartott vetítéseket rendezőnők filmjeiből és segítette a munkás filmegyletek létrejöttét. Ezek a szinte minden nagyvárosba működő, nyíltan politikus hangnemet képviselő szervezetek filmgyártással is foglalkoztak, míg a Filmegylet a filmművészet kimondottan esztétikai kérdéseinek vizsgálatát tartotta elsődleges feladatának. Egész fennállása alatt tartotta magát a megalakulásakor lefektetett alapelvhez, ahhoz tehát, hogy filmvetítésekkel a film stilisztikai kérdéseinek tanulmányozását, kísérleti filmtechnikai eljárások elsajátítását segítse elő. Elsődleges célközönségét a filmgyárak technikai személyzete (operatőrök, vágók, hangosítók, világosítók, stb.) jelentette, ők engedményes tagsági díj ellenében vehettek részt a szervezet rendezvényein. Emellett az Egylet helyszínt biztosított a szakma és a kritika párbeszédéhez és számos a brit dokumentumfilm fejlődését meghatározó vitának adott otthont. John Grierson rövid ideig elnöke, de mindvégig meghatározó alakja volt a szervezetnek, melynek Alfred Hitchcock, Anthony Asquish, Basil Wright, Michael Balcon, de a tágabb értelmiségi körből H. G. Wells és George Bernard Shaw is a tagja volt.

Amikor a háború kitörésekor a Filmegylet bezárta vetítőtermét majd röviddel ezután feloszlott, nagyon komoly hagyományt tudhatott maga mögött. Működése 14 éve alatt rendszeres vetítéseivel, egy filmarchívum és szakkönyvtár létrehozásával, filmfesztiválok rendezésével megalapozta a filmművészet tanulmányozásának háttér-infrastruktúráját és a filmes szaksajtó, a komoly filmkritika létrejöttét is előmozdította. Hatására jöhetett létre az első filmes folyóirat, a Close-Up (1927), melynek lapjain az avantgárd filmkészítők a mozgókép elméleti és gyakorlati kérdéseiben egyaránt megszólaltak. Mindannyiuk rajongott a szovjet, valamint a német és más európai filmművészetért és rendezőkért. A főszerkesztő, Kenneth Macpherson kendőzetlen Hollywood-ellenessége okán amerikai filmekről csak igen ritkán jelentek meg cikkek, de miután a folyóiratot Amerikában és Kanadába is terjeszteni kezdték bizonyos kísérletezőbb hangvételű, független amerikai alkotásokról is jelentek meg cikkek. A Close-Up kevés figyelmet szentelt a brit filmnek, azt az amerikai trendeket majmoló, ihlettetlen, a művészettel köszönőviszonyban sem álló, a nemzeti identitást és hagyományokat megjeleníteni képtelen moziként mutatta be. A rendszertelenül megjelenő periodika 1933-ban szűnt meg és helyét a nagyjából hasonló felfogásban szerkesztett Film Art vette át. Ez a periodika bár a filmegyleteknek több megszólalási lehetőséget biztosított, nem kínált terepet nyílt politizálásra. Céljait a következőkben  határozta meg:

• a mozi esztétikai kérdéseinek a vizsgálata
• a művészfilmes mozik, szervezetek, klubok létrehozásának támogatása
• művészfilmes alkotók támogatása
• filmkészítők és a film iránt érdeklődők tanulmányainak, filmkritikáinak publikálása
• a film társadalmi reformfolyamatokban betöltött szerepének hangsúlyozása

Mindkét magát joggal modernistának tartó folyóirat jelentős szerepet játszott a filmkritika angliai megalapozásában és elterjesztésében.

Az 1933-ban megalakult Brit Filmintézet (British Film Institute – BFI) hasonló célokat megfogalmazó és szolgáló állami támogatású szervezet volt, ám működésének első másfél évtizedében a Nemzeti Filmarchívum megalapítását leszámítva csekély szerepe volt a filmművészet ápolása terén. A mozi jelentőségének második világháború után tapasztalt növekedésével a Filmintézet azt a feladatot kapta, hogy a nemzeti filmművészet értékeit feldolgozza, megőrizze és népszerűsítse. Az ötvenes évek elején felépült saját mozija, míg az évtized végén megrendezte (az azóta is nagyon népszerű) Londoni Filmfesztivált. A hatvanas években a BFI a terjeszkedés politikáját folytatta és a vidéki városokban művészmozi-hálózatot épített ki. Ezzel párhozamosan az államilag finanszírozott kísérleti, valamint alacsony költségvetésű filmek szakmai felügyeletét is a szervezet kezdte ellátni. Később a BFI Gyártási Tanácsát nagyobb film-projektek irányításával is megbízták. A hetvenes évektől kezdve a BFI jelentős szerepet játszott szakkönyveknek és oktatási segédanyagok, valamint független gyártók és kísérleti filmműhelyek filmjeinek (videokazettán) történő terjesztésében. Emellett az elmúlt ötven évben a filmkultúra alap-, közép-, és felsőszintű oktatásának egyik legfőbb támogatója: kurzusokat, továbbképzéseket, szakmai összejöveteleket, valamint tudományos konferenciákat szervez és Európa egyik leggazdagabb filmarchívumával, könyvtárával és folyóirattárával rendelkezik. A Film Society egyik legfontosabb célkitűzésének az egyetemes filmművészet remekeinek az angol közönséggel történő megismertetését tartja. Két nagyjelentőségű filmes folyóirat kötődik a BFI-hoz, úgymint a Monthly Film Bulletin és a kezdetben negyedévente, majd 1991-től havonta megjelenő Sight and Sound. Ugyancsak hosszú múltra és nagy hírnévre tekint vissza a Screen címet viselő, elsődlegesen elméleti irányultságú tanulmányokat közlő folyóirat.

A nemzeti és nemzetközi filmes közösség illetve a filmrajongók számára egyaránt fontos események a különböző filmfesztiválok. Ezek közül a következők a legfontosabbak:

• Nemzetközösségi Filmfesztivál (Commonwealth Film Festival )
• Edinburg-i Nemzetközi Filmfesztivál (Edinburg International Film Festival)
• Sheffield-i Nemzetközi Dokumentumfilmes Fesztivál (Sheffield International Documentary Festival)
• Bradford-i Animációs Fesztivál (Breadford Animation Festival )
• Filmstock Nemzetközi Filmfesztivál (Filmstock International Film Festival )
• Cornwall-i Filmfesztivál (Cornwall Film Festival )
• Dundee-i Filmfesztivál (Dundee Mountain Film Festival )

Végül, de nem utolsó sorban essék néhány szó a legfontosabb angol filmes díjról, amit a Brit Film és Televíziós Akadémia (British Film and Television Academy – BAFTA) ítél oda a legjobb filmnek, televíziós műsornak, gyermekműsornak és gyermekcsatornának, valamint internetes lapnak és számítógépes játéknak 1989 óta éveként. A filmes kategóriában díjat kap a legjobb rendező, színész, színésznő, a legjobb brit és külföldi film, illetve odaítélnek egy életműdíjat is. A BAFTA díjkiosztó gálákat rendez Skóciában, Wales-ben, de még Los Angelesben is.