6. fejezet: Lehetséges világok

6. Ersatzrealizmus

David Lewis genuin realizmusának vagy posszibilizmusának - az elmélet magyarázóereje ellenére - nem sok követője akad. A legfőbb oka ennek az, hogy az elmélet tényleg bizarr science-fictionnek tűnik, és ahogy Gideon Rosen fogalmaz vele kapcsolatban: „nem sok hasznunk származik egy olyan filozófiából, amelyben nem vagyunk képesek komolyan hinni" (1990: 330). De miért nem vagyunk képesek a lewisi világokban hinni? Azért, mert alapvető intuitív meggyőződésünk szerint az „aktuális" kifejezés igenis világunk ontológiailag kitüntett tulajdonságára referál. A legtöbben úgy gondoljuk: minden, ami létezik, aktuálisan (az aktuális világunkban, a mi világunkban, ebben a világban) létezik, vagyis létezni annyi, mint aktuálisan létezni, és Lewis e meggyőződésünkkel szemben állítja azt, hogy léteznek dolgok, melyek nem aktuálisan, vagyis nem a mi aktuális világunkban léteznek.

A legtöbb filozófus nem rokonszenvez tehát a genuin realizmussal (posszibilizmussal), de sokan közülük az antirealista fikcionalizmust sem fogadják el. Ezek a filozófusok realisták. Úgy gondolják: léteznek ugyan lehetséges világok, de nem a lewisi értelemben léteznek. E filozófusok olyan elméletet akarnak alkotni, mely szerint kizárólag az aktuális világ létezik, és minden, ami létezik, az aktuális világban létezik, mindazonáltal léteznek lehetséges világok.

E kombináció fából vaskarikának tűnik. Az az állítás ugyanis, hogy kizárólag az aktuális világ létezik, és minden, ami létezik, az aktuális világban létezik, első pillantásra szemben áll azzal az állítással, hogy léteznek lehetséges világok, lévén első pillantásra a „léteznek lehetséges világok" mondat éppen azt jelenti, hogy léteznek olyan világok, amelyek nem azonosak az aktuális világgal. Más szavakkal: amikor más lehetséges világok létezését állítjuk, akkor - úgy tűnik - ezzel azt állítjuk, hogy nem az aktuális világ az egyetlen világ, ami létezik. Úgy tűnik tehát, hogy amennyiben nem akarunk antirealisták lenni a lehetséges világok vonatkozásában, az egyetlen lehetőségünk elfogadni Lewis genuin realizmusát vagy posszibilizmusát.

E kombináció azonban - mint hamarosan megmutatom - mégsem fából vaskarika. Konzisztensen állítható az, hogy (1) csak az aktuális világ létezik, és minden, ami létezik, az aktuális világban létezik, és (2) léteznek lehetséges világok. Sőt, mondhatni a kortárs metafizikában épp e kombináció a legelfogadottabb. Messze többen képviselik, mint a fikcionalizmust és a genuin realizmust.

Az alapgondolat a következő. Egyetlen világ van, amely konkrét partikulárékat (fizikai tárgyakat) tartalmaz, a mi világunk. Az a világ, amelyben élünk. Világunkban azonban a konkrét partikulárék mellett léteznek bizonyos absztrakt entitások is, mely absztrakt entitások reprezentálják azokat a módokat (vagy: megfelelnek azoknak a módoknak), amilyen a világunk lehetne (our world contains abstract entities which represent or correspond to, the ways the world might have been). Mármost ezek a világunkban (vagyis aktuálisan!) létező absztrakt entitások a lehetséges világok, mely lehetséges világok közül a mi világunk (az a világ, amelyben élünk) csak egyetlenegyet aktulizál.

Az előző bekezdésben mondottakkal valamennyi ersatzista/aktualista egyetért. Álláspontjuk csak abban különbözik egymástól, hogy milyen típusú absztrakt entitásoknak tekintik a lehetséges világokat: Robert M. Adams (1974) propozícióknak, Alvin Plantinga (1974, 1976/2004, 1983) körülményeknek (state of affairs), Robert Stalnaker (1976/2004) és Peter Forrest (1986/1998) pedig univerzáléknak. Egyes filozófusok (például Rudolf Carnap 1947, és mostanában Sider 2002) különböző mondatok szemantikai interpretációiból, azaz lingvisztikai entitásokból igyekeznek megkonstruálni a lehetséges világok fogalmát, anélkül hogy tulajdonképpen elköteleznék magukat absztrakt entitások létezése mellett. E filozófusokat lingvisztikai ersatzistáknak nevezzük. Az ő nézeteikkel e helyütt nem foglalkozom, de annyit elmondhatok, hogy megoldásuk nagyon hasonlít a következő pontban tárgyalt propozícióersatzizmushoz.

6.1. Az ersatzrealizmus változatai

6.1.1. Propozícióersatzizmus

Nézzük először az aktualizmusnak azt a változatát, amely propozíciókból építi fel a lehetséges világokat (Adams 1974). Ehhez először is értelemszerűen azt kell tisztázni, hogy mik is pontosan a propozíciók. Propozíciókon szokásosan mondataink, gondolataink illetve hiteink tartalmát (content) értjük, azt a valamit, ami lehet igaz vagy hamis. Egy propozíció tehát nem más, mint az a valami, amit gondolunk vagy hiszünk.

Mármost azok a metafizikusok, akik szerint a propozíciók mint absztrakt tárgyak önálló ontológiai kategóriát alkotnak, úgy vélik, hogy amikor például azt mondjuk, hogy „Szókratész bölcs", akkor ezzel nem pusztán egy referáló nyelvi aktust valósítunk meg, hanem állítást teszünk, melyet anélkül nem lehetne tenni, hogy volna valamilyen dolog, amit állítanánk. E dolgok a propozíciók.

A propozíciórealista filozófusok általában a propozíciók alábbi tulajdonságait emelik ki:

(1) A propozíciók az egyes nyelvektől függetlenül létező entitások, lévén egy és ugyanazon propozíciót több különböző nyelven, és egy nyelven belül többféleképpen ki lehet fejezni. A propozíció nem más, mint az az entitás, amelyet különböző nyelveken kifejezhetek; létezik tehát egy, az egyes nyelvektől független jelentés (maga a propozíció), melyet kimondhatok magyarul, németül, angolul stb., és mindhárom esetben ugyanazt a propozíciót állítom. Más irányból mondva: mivel egy és ugyanazon propozíciót különböző nyelveken és egy nyelven belül különböző mondatokkal is ki lehet fejezni, ezért a propozícióknak az egyes nyelvektől független entitásokoknak kell lenniük. Ha ugyanis az egyes nyelvektől függő entitások volnának, akkor nem tudnánk egy és ugyanazon propozíciót különböző mondatokkal kifejezni.

(2) Azon felül, hogy a propozíciók függetlenek az egyes nyelvektől, elmefüggetlenek is. Ezt azért kell külön pontban hangsúlyozni, mert valaki éppenséggel mondhatná azt, hogy a propozíciók függetlenek ugyan az egyes nyelvektől, de ez pusztán azt jelenti, hogy a nyelv független a gondolkodástól, és hogy maguk a propozíciók mentális természetű entitások (lásd például Chomsky 1966, 1980, 1986, Fodor 1975). Az, hogy a propozíciók elmefüggetlenek, azt jelenti, hogy egy propozíció létezése szempontjából kontingens, hogy valaki épp gondolja-e a kérdéses propozíciót, vagy sem. Ennélfogva például a „Szókratész bölcs" propozíció igaz lehet valamennyi mentális aktus távollétében vagy hiányában is. Ha azonban egy adott propozíció igaz lehet valamennyi mentális állapot távollétében vagy hiányában, vagyis akkor is, ha történetesen soha nem gondolta senki, akkor értelemszerűen létezhet is minden mentális állapot hiányában vagy távollétében.

(3) A propozíciók rendelkeznek reprezentációs tartalommal, azaz igazak vagy hamisak lehetnek. Vegyük a következő két propozíciót: „Kaszparov sakkozó" és „Kaszparov atléta". Mindkét propozíció létezik, mindkét propozíció egy meghatározott lehetőséget reprezentál, a különbség közöttük pusztán az, hogy az első igaz, a második azonban hamis.

(4) A propozíciók metafizikai státusukat tekintve megegyeznek a platóni univerzálék metafizikai státusával. Ne legyen félreértés: az állítás nem az, hogy a propozíciók univerzálék, a propozíciók ugyanis nem olyan entitások, amelyeknek instanciái lehetnek. A propozíciók partikulárék. Az analógia inkább a következő: ahogy az univerzálék platóni felfogása szerint léteznek olyan univerzálék, melyeket egyetlen konkrét partikuláré sem instanciál, ugyanúgy a propozíciórealizmus szerint léteznek olyan propozíciók, amelyek hamisak. Vagyis: ahogy a platóni univerzálék esetében különbség van a létezésük és az instanciálódásuk között, ugyanúgy a propozíciók esetében különbség van a létezésük és az igazságuk között.

Hogyan épülnek fel a propozíciókból a lehetséges világok? A propozícióersatzista válasza: egy lehetséges világ nem más mint propozíciók sorozata. Mégpedig olyan sorozata, amely teljes módon reprezentálja azt, ahogyan a dolgok lehetnének. Egy lehetséges világ tehát propozíciók maximális sorozata. De ez még nem minden. Egy lehetséges világ mint maximális propozíciósorozat nem tartalmazhat egymásnak ellentmondó propozíciókat. Vagyis egy lehetséges világnak mint maximális propozíciósorozatnak konzisztensnek kell lennie. Összefoglalva tehát: egy lehetséges világ nem más, mint propozíciók maximális és konzisztens sorozata. Máshová téve hangsúlyt: egy lehetséges világ nem más mint propozíciók maximális és konzisztens sorozata, mely propozíciók ha igazak volnának, akkor az általuk meghatározott lehetséges világ aktuális volna.

A propozícióersatzizmus a modalitások nem-reduktív elmélete. Miért? Azért, mert a konzisztencia fogalma, melyre az elmélet híve hivatkozik, amikor egy lehetséges világot meghatároz, modális fogalom. Az ugyanis, hogy bizonyos propozíciók együttesen konzisztensek, semmi egyebet nem jelent, mint hogy e propozíciók együttesen igazak lehetnek. Mi teszi igazzá például azt a modális kijelentést, hogy „Kaszparov lehetne két méter magas"? Nem az, hogy létezik egy másik világban egy hús-vér Kaszparov, aki két méter magas, vagyis nem egy fizikai tárgy, ahogy a genuin realista állítja, hanem az, hogy a „Kaszparov két méter magas" propozíció eleme propozíciók egy olyan sorozatának, melyek együttesen igazak lehetnének. Ellentétben tehát a genuin realizmussal, a propozícióersatzizmus szerint a modalitások a világ irreducibilis elemei közé tartoznak.

6.1.2. Körülményersatzizmus

Nézzük most az ersatzrealizmusnak azt a változatát, amely a körülményekből (state of affairs) építi fel a lehetséges világokat (Plantinga 1974, 1976/2004, 1983). Mik a körülmények? A körülmények nem mások, mint partikulárék és univerzálék nem mereológiai fúziói; partikulárék (intrinzikus vagy relációs) tulajdonságinstanciálásai. Olyanok, mint a Mars pirossága, Szókratész bölcsessége, a hármas szám prímszám volta, Magyarország EU-tagállam volta, Szolnok Budapesttől száz kilométerre levősége stb.

A körülményersatzisták szerint a körülmények - hasonlóan a propozíciókhoz - metafizikai státusukat tekintve megegyeznek a platóni univerzálék metafizikai státusával. Azaz: ahogy az univerzálék platóni felfogása szerint léteznek olyan univerzálék, melyeket egyetlen konkrét partikuláré sem instanciál, ugyanúgy a körülményersatzizmus szerint léteznek olyan körülmények, melyek nem állnak fenn. Vagyis: ahogy a platóni univerzálék esetében különbség van a létezésük és az instanciálódásuk között, ugyanúgy a körülmények esetében különbség van a létezésük és a fennállásuk között. Ahogy Plantinga egy elvtársa fogalmaz:

Körülményeken [...] olyan absztrakt tárgyakat értünk, amelyek szükségszerűen léteznek, s amelyek közül néhány, de nem mindegyik előfordul, fennáll [...]. A körülmények [...] semmilyen módon nem függenek a létezésükben a konkrét, individuális dolgoktól. Még akkor is, ha nem volnának konkrét, individuális dolgok, végtelenül sok körülmény létezne. (Chisholm 1976: 114)

A körülmények e meghatározása - mint bizonyára észrevetted - alapvetően különbözik a körülmények korábban (a 4. fejezet 3.2.2. részében) adott meghatározásától. Azon a helyen a „körülmény" fogalmát azonosnak vettem a „tény" fogalmával, és úgy határoztam meg, mint a kontingensen igaz propozíciók truthmakerét. Abban a kontextusban tehát a körülmények - mint truthmakerek - metafizikai státusukat tekintve konkrét partikulárék voltak, ugyanis csak konkrét partikulárék tehetnek igazzá kontingesen igaz propozíciókat. Ebben a kontextusban azonban - mint látod - absztrakt partikulárék.

Miből fakad ez a fogalmi zavar? Abból, hogy ebben a kontextusban nem csak az igaz propozícióknak felelnek meg körülmények, hanem a hamis propozícióknak is. Például annak a hamis propozíciónak, hogy „a Mars kék" megfelel a Mars kéksége mint körülmény. Annak a hamis propozíciónak pedig, hogy „a póknak hat lába van", megfelel a pók hatlábúsága mint körülmény. Ebben a kontextusban tehát a következőképpen függenek össze a fogalmak: minden igaz és hamis propozíciónak megfelel egy körülmény. A tények (mint az igaz propozíciók truthmakerei) azokkal a körülményekkel azonosak, amelyek fennállnak. Léteznek azonban olyan körülmények is, melyek nem állnak fenn, mint például a Mars kéksége és a pók hatlábúsága.

Mi értelme van efféle entitások létezését feltételezni? Az - és most jutottam el végre a modalitásokig -, hogy e (nem fennálló) körülmények megfelelnek (correspond to) bizonyos lehetséges helyzeteknek. Például a Mars kéksége mint (nem fennálló) körülmény annak a lehetséges helyzetnek felel, hogy Mars kék. A pók hatlábúsága mint (nem fennálló) körülmény annak a lehetséges helyzetnek felel meg, hogy a póknak hat lába van. Általánosan: minden egyes körülmény megfelel egy lehetséges helyzetnek, de a körülmények közül nem mindegyik áll fenn.

Hogyan épülnek fel a körülményekből a lehetséges világok? A körülményersatzista válasza: egy lehetséges világ nem más, mint körülmények együttese. Mégpedig olyan együttese, amely teljes módon megfelel annak, ahogyan a dolgok lehetnének. Egy lehetséges világ tehát körülmények maximális együttese. Plantinga ezt a következőképpen magyarázza el:

Mondjuk azt, hogy K körülmény magában foglalja K' körülményt akkor, ha nem lehetséges, hogy K fennáll és K' nem áll fenn; és mondjuk azt, hogy K kizárja K'-t, ha nem lehetséges, hogy mindkettő fennáll. Maximális körülmény tehát az, amely minden egyes K körülményt vagy magában foglal vagy kizár. És egy lehetséges világ nem más, mint olyan körülmények rendszere, melyek lehetségesek és maximálisak. (1976/2004: 337)

A körülményersatzizmus - hasonlóan a propozícióersatzizmushoz, és ellentétben a genuin realizmussal - a modalitások nem-reduktív elmélete. Miért? Azért, mert amikor az elmélet híve meghatároz egy lehetséges világot, akkor egy modális fogalmat használ. Azt állítja: csak azok a körülmények alkotnak egy lehetséges világot, amelyek együttesen fennállhatnak, s az „együttesen fennállhatnak" bizony modális kifejezés. Mi teszi igazzá például azt a modális kijelentést, hogy „Kaszparov lehetne két méter magas"? Nem az, hogy létezik egy másik világban egy hús-vér Kaszparov, aki két méter magas, vagyis nem egy fizikai tárgy, ahogy a genuin realista állítja, hanem az, hogy a Kaszparov két méter magas volta mint körülmény része körülmények egy olyan sorozatának, melyek együttesen fennállhatnának. A körülményersatzizmus tehát - hasonlóan a propozícióersatzistához, és ellentétben a genuin realizmussal - a modalitásokat a világ irreducibilis elemeinek tekinti.

6.1.3. Strukturálisuniverzálé-ersatzizmus

Nézzük végezetül az ersatzizmusnak azt a változatát, amely a lehetséges világokat strukturális univerzáléknak tekinti (Stalnaker 1976/2004, Forrest 1986/1998). Ehhez hadd idézzem Robert Stalnaker David Lewis álláspontjával vitatkozó híres passzusát:

Ha a lehetséges világok a dolgok lehetséges állásának a módozatai, akkor az aktuális világra inkább az „ahogyan a dolgok állnak" leírás illik, semmint az „én és környezetem". Az „ahogyan a dolgok állnak" nem maga a világ, hanem annak egy tulajdonsága vagy állapota. [...] [Mármost] ha a tulajdonságok anélkül létezhetnek, hogy lenne, ami instanciálja őket, akkor a „mód, ahogyan a világ van" létezhet anélkül is, hogy maga a világ, amely úgy van, létezne. [Ama tétel], hogy a dolgok számtalan különböző módon állhatnának, elfogadásával együtt tagadhatjuk, hogy létezik bármi más, ami az aktuális világhoz lenne hasonlatos. (1976/2004: 102, kiemelések tőlem, T.J.)

A következőről van szó. A lehetséges világok (mint módok, ahogy a dolgok lehetnek) metafizikai státusukat tekintve nem partikulárék illetve ezek sorozatai vagy rendszerei, hanem tulajdonságok/univerzálék. (Ennyiben a strukturálisuniverzálé-ersatzizmus nemcsak a genuin realizmussal, hanem a propozícióersatzizmussal is, és a körülményersatzizmussal is szembenáll.) (...)

Hasonlóan a propozíciókból illetve körülményekből építkező ersatzizmushoz, és ellentétben a genuin realizmussal a strukturálisuniverzálé-ersatzizmus is a modalitások nem-reduktív elmélete. Azért nem reduktív, mert egy, a mienkétől különböző lehetséges világ mint strukturális univerzálé olyan entitás, amely instanciálódhatna, de történetesen nem instanciálódik. Az „instanciálhatóság" azonban a maga részéről modális fogalom, következésképpen a lehetséges világokat az univerzáléersatzista is más modális fogalmakkal definiálja. (...)

6.2. Az ersatzrealizmus ontológiája

Az ersatzrealizmus előbb bemutatott három változatát figyelembe véve, négy pontban foglalnám össze annak ontológiáját.

(1) A lehetséges világok, értsük őket akár propozíciók maximális és konzisztens sorozataként, akár körülmények maximális rendszereként, akár strukturális univerzálékként, absztrakt entitások, melyek reprezentálják azokat a módokat, illetve megfelelnek azoknak a módoknak, amilyen a világunk lehetne.

(2) A lehetséges világok, értsük őket akár propozíciók maximális és konzisztens sorozataként, akár körülmények maximális rendszereként, akár strukturális univerzálékként, szükségszerűen léteznek. Mivel szükségszerűen léteznek, léteznek az aktuális világunkban is. Mivel pedig az aktuális világunkban léteznek, maguk is aktuális létezők.

(3) A lehetséges világok metafizikai státusa megegyezik a platóni univerzálék metafizikai státusával. Ha a lehetséges világok propozíciók maximális és konzisztens sorozatai, akkor különbség van a propozíciók létezése és a propozíciók igazsága között. Ha a lehetséges világok körülmények maximális rendszerei, akkor különbség van a körülmények létezése és a körülmények fennállása között. Ha pedig a lehetséges világok strukturális univerzálék, akkor különbség van a strukturális univerzálék létezése és a strukturális univerzálék instanciálódása között. Egyszóval: különbség van a lehetséges világok létezése és a lehetséges világok valamelyikének a mi világunk általi aktualizálása között. E kettősség megléte alapvető eleme az ersatzrealizmus ontológiájának. E kettősségre alapozva lehet csak összhangban az ersatzista azzal a tézissel is, hogy (i) léteznek lehetséges világok (értve ezen azt, hogy számtalan, a mi világunk által nem aktualizált lehetséges világ létezik), és azzal a tézissel is, hogy (ii) csak egyetlen konkrét partikulárékat tartalmazó világ létezik (értve ezen azt, hogy a mi világunk csak egyetlen lehetséges világot aktualizál).

(4) Saját jogukon léteznek modális tulajdonságok, és nem redukálhatók konkrét partikulárék kategórikus tulajdonságaira.

6.3. Az aktuális világ

Ellentétben a genuin realista álláspontjával, az ersatzista szerint az aktuális világunk ontológiailag kitüntetett létező. A propozícióersatzista úgy gondolja, hogy a propozíciók teljes és konzisztens sorozatai közül az tünteti ki ontológiailag az aktuális világot, hogy melyik igaz. A körülményersatzista úgy gondolja, hogy a körülmények maximális rendszerei közül az tünteni ki ontológiailag az aktuális világot, hogy melyik áll fenn. A strukturálisuniverzálé-ersatzista pedig úgy gondolja, hogy a különböző strukturális univerzálék közül az aktuális világot az tünteni ki ontológiailag, hogy melyik instanciálódik. Mármost mivel mind az igazság, mind a fennállás, mind az instanciálás valamilyen ontológiailag kitüntetett tulajdonságra utal, ezért az „aktuális" kifejezésnek is valamilyen ontológiailag kitüntetett entitásra kell utalnia.

Ahogy a genuin realizmus bemutatása kapcsán utaltam a modalitások és a temporalitás közti párhuzamra, ezt most is érdemes megtenni. Ahogy ugyanis a genuin realizmus a perdurantista eternalizmussal, úgy az ersatzizmus a prezentista endurantizmussal analóg.

A következő analógiákat kell megemlíteni: ahogy a prezentista endurantista szerint ontológiailag kitüntetett a „jelen", ugyanúgy az ersatzista szerint kitüntetett az „aktuális". Ahogy a prezentista endurantista szerint csak a jelen létezik, és nem létezik sem a múlt, sem a jövő, ugyanúgy az ersatzista szerint csak az aktuális világ létezik, és nem léteznek nem aktuális világok. Illetve: ahogy a prezentista endurantista szerint a jelenben léteznek absztrakt idők, melyek a már nem létező múltat, és a még nem létező jövőt reprezentálják, ugyanúgy az aktuális világunkban léteznek lehetséges világok mint absztrakt entitások, melyek reprezentálják a módokat (illetve megfelelnek a módoknak), amilyen a világunk lehetne.

Annak ellenére, hogy az ersatzrealizmus megoldása felel meg inkább az aktuális világunkkal kapcsolatos természetes meggyőződéseinknek, az ersatzrealizmus megoldásában is van valami zavaró. Nevezetesen az, hogy ha a lehetséges világokat absztrakt entitásoknak tekintjük, ahogy az ersatzista teszi, akkor az aktuális világunkat is absztrakt entitásnak kell tekintenünk, ugyanis az aktuális világunk is (egy) lehetséges világ. Ahogy Plantinga fogalmaz:

Egy lehetséges világ [...] absztrakt tárgy. Következésképpen [...] az aktuális világ maga is absztrakt tárgy. Nincs tömegközéppontja, sem nem konkrét tárgy, sem nem mereológiai összege konkrét tárgyaknak [...] és nincsenek térbeli részei se. (1976/2004: 338)

Ez azonban nagyon különös álláspont, ugyanis sziklaszilárd meggyőződésünk, hogy a világunk és bennünket körülvevő tárgyak és emberek nem absztrakt, hanem konkrét entitások.

Természetesen ezt az ersatzista sem vitatja. Szerinte a fogalmak a következőképpen függenek össze. Különbséget kell tenni a mi világunk (azaz: a világ, amelyben élünk) és az aktuális világ között. A mi világunk valóban konkrét partikulárékat (fizikai tárgyakat) (is) tartalmazó entitás, s mint olyan kontingens létező. Azért kontingens, mert lehetséges volna, hogy ne létezzen. Az aktuális világ ezzel szemben ugyanolyan metafizikai státusú entitás, mint a többi lehetséges világ; absztrakt, s mint olyan szükségszerűen létezik.

6.4. Világok közötti azonosság

Az ersatzisták szerint létezik világok közötti azonosság, és Lewis érve, mely szerint az individumok világok közötti azonosságának a feltételezése inkonzisztens az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényével, nem konklúzív.

Az ersatzisták szerint Lewis érve azért nem konklúzív, mert a kiindulópontja hamis. Azt a helyzetet ugyanis, hogy x individum létezik v₁ és v₂ világban, nem úgy kell leírni, hogy van egy „x v₁-ben" és egy „x v₂-ben" nevű individum. Ha így kezdjük, akkor valóban lefut az érv: mivel v₁ és v₂ lehetséges világ különbözik egymástól, ezért a „x v₁-ben" nevű individum, és a „x v₂-ben" nevű individum rendelkezni fog különböző tulajdonságokkal, ennélfogva az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvénye miatt „x v₁-ben" és „x v₂-ben" nem lehet azonos.

Csakhogy valójában ekképp kell leírni a helyzetet: x individum rendelkezik a „v₁-ben F", és a „v₂-ben nem F" tulajdonsággal. Vagyis: minden tulajdonságot, amellyel x rendelkezik vagy rendelkezhetne, világindexálni kell. Ha pedig a tulajdonságok világindexáltak, akkor nem sérül az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvénye, ugyanis például x ama tulajdonsága, hogy „barna v₁-ben" nem inkonzisztens azzal a tulajdonságával, hogy „fehér v₂-ben".

Könnyű felismerni: az ersatzista védekezése Lewis érvével szemben analóg az eternalista endurantista védekezésével a perdurantista érvével szemben. Emlékezz csak vissza! Ez volt perdurantista endurantizmus elleni érve: ha (1) endurantistaként azt állítjuk, hogy a fizikai tárgyak időben levő perzisztálása numerikus azonosságot feltételez, és (2) feltételezzük azt, hogy lehetséges változás, vagyis egy fizikai tárgy t₁-ben F, t₂-ben nem F tulajdonsággal rendelkezhet, akkor tagadnunk kell az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényét. És ez volt az eternalista endurantizmus védelmében felhozott érv: a fizikai tárgyak nem simpliciter rendelkeznek tulajdonságokkal, hanem tulajdonságaik magukban foglalnak egy meghatározott időponthoz vagy időintervallumhoz való relációt. E szerint: egy fizikai tárgy változása során valójában az „F t₁-ben" és a „nem F t₂-ben" tulajdonságokkal rendelkezik, mely tulajdonságok nem inkonzisztensek egymással, következésképpen - ha ki is tartunk amellett, hogy a fizikai tárgyak időben való perzisztálása numerikus azonosságot feltételez - nem kerülünk összeütközésbe az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényével.

Az analógia tehát a két érv között a következő: ahogy az eternalista endurantista elkerülendő az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényével való összeütközést időindexálja a tulajdonságokat, éppen úgy az ersatzista ugyancsak elkerülendő az Azonosak Megkülönböztethetetlenségének Törvényével való összeütközést, világindexálja a tulajdonságokat.

Ott tartunk, hogy az ersatzista szerint Lewis érve az individumok világok közötti azonossága ellen nem konklúzív. Ezzel azonban még semmit nem mondtunk arról, hogyan érti az ersatzista az individumok világok közötti azonosságát. A megoldás kulcsa az ersatzista szerint az, hogy belássuk: a világok közötti azonosság problémája nem valóságos metafizikai probléma, melyre valamilyen szofisztikált megoldást kellene találnunk. Pontosabban fogalmazva: csak azok számára valóságos metafizikai probléma, akik - mint Lewis - a lehetséges világokat ugyanolyan ontológiai státusú entitásoknak tekintik, mint azt a világot, amelyben élünk. Nekik nyilván az, ugyanis mondaniuk kell valamit arról, hogy milyen viszony áll fenn mondjuk Garri Kaszparov mint ebben a világban létező konkrét partikuláré és a más világokban létező Garri Kaszparovok mint konkrét partikulárék között.

Ahhoz, hogy belássuk, hogy az individumok világok közötti azonosságában az égvilágon semmi rejtélyes nincs, az ersatzista szerint mindössze azt kell pontosan megérteni, hogy mit jelent egyáltalán az, hogy egy individum létezik olyan lehetséges világokban, melyek nem azonosak az aktuális világgal. Michael Loux szerint ezt a következőképpen kell érteni:

Az, hogy én létezem olyan lehetséges világokban, melyek nem azonosak ezzel a világgal, [az ersatzista szerint] semmi egyéb mint, hogy léteznek körülmények velem kapcsolatban, amelyek fennállhatnának, de nem állnak fenn, illetve hogy léteznek kontingensen hamis propozíciók rólam" (1998: 196, kiemelések tőlem, T.J.).

Ha e perspektívából nézzük, akkor valóban nem létezik az individumok világok közötti azonosságának a problémája. (...)