Középkori filozófia

7. Filozófia és teológia a XIII. században

1. „Fides enim christiana multa habet quae supra naturam et contra naturam sunt. Unde et quibusdam audivimus quod ex libris naturalium ita infecti erant et a simplicitate adeo aversi quod nihil credere poterant nisi quatenus naturalibus rationibus constaret." („A keresztény hitben ugyanis sokminden van, ami természetfeletti és szemben áll a természettel. Némelyekről azt hallottuk, hogy oly módon megfertőzték és az egyszerűségtől oly mértékben elfordították őket a természetfilozófiai könyvek, hogy csak abban hittek, ami természetes érvekkel bizonyítható"), Jacques de Vitry, 12OO‑as évek eleje

2. Albertus Magnus

2. 1. Albertus Magnus, De generatione et corruptione, Opera omnia, Ed. Par. IV. 363.o: "nem foglalkozom Isten csodáival akkor, amikor a természet dolgairól beszélek"

2. 2 "Theologica autem non conveniunt cum philosophicis (v. physicis) in principiis, quia fundatur super revelationem et inspirationem et non super rationem, et ideo de illis in philosophia non possumus disputare" (Albertus Magnus Metafizika kommentárja, XI, 3, 7)

3. Siger de Brabant

3.1 "Egedül a filozófusok intencióját vizsgáljuk itt (...), s legfőképpen Arisztotelészét, habár a Filozófus talán eltérően vélekedett attól az igazságtól és bölcsességtől, amely (...) a hit által adatott nekünk, s amelyre a természetes ész fogalmainak segítségével nem következtethetünk. Nem foglalkozunk azonban Isten csodáival akkor, amikor a természet dolgairól természetes módon beszélünk." (De anima intellectiva, III; ed. Bazán, 1972, 83.o.)

3.2 "(...) már régóta kétséges számomra, hogy mit kell tartanunk az említett problémával kapcsolatban, ha a természetes ész útján haladunk, valamint az is, hogy mit gondolt a Filozófus az említett kérdésről; az efféle kétség esetén azonban a hithez kell csatlakoznunk, amely minden emberi fogalmat meghalad." (De anima intellectiva, VII; ed. Bazán, 1972, 108.o)

3.3 "(...) Nem tudjuk, ki a bölcs, s azt sem, mi az igaz ítélet a dolgokról", (Quaestiones in Metaphysicam, ed. A. Maurer, 1983, 184.o.).

3.4 "Amikor pedig azt mondjuk, hogy Arisztotelész ezen a véleményen van, akkor ez nem azt jelenti, hogy csatlakozunk vélekedéséhez". (Et dicere Aristotelem hoc opinari, non est hoc asserere; Quaestiones in Metaphysicam, ed. Dunphy, 1981, 143.o.)

3.5 „praecipui viri in philosophia Albertus et Thomas"; (De anima intellectiva, ed. Bazán, 1972, 81.o.)

3. 6 „Ex hoc enim, quod philosophus concludit aliquid esse necessarium vel impossibile per causas inferiores investigabiles ratione, non contradicit fidei quae ponit illa posse aliter se habere per causam supremam, cuius virtus et causalitas non potest comprehendi ab aliqua creatura  (Anonymus, Quaestiones super primum librum Physicorum, Praefatio, ed. A. Zimmermann, Walter de Gruyter, Berlin, 1968, 3.o.)

4. Boethius de Dacia

4.1 Boethius de Dacia: nullus artifex considerare potest illa quae sunt extra terminos suae scientiae (Modi significandi, ed. J. Pinborg, 46.o.

4. 2 „Fides non est scientia", „a hit nem tudomány", (Boëthius de Dacia, több helyütt is. Vö. pl. De aeternitate mundi, ed. N. G. Green-Pedersen, Corpus Philosophorum Danicorum Medii Aevi, Vol. VI, Pars II, Hauniae, 1976, 366.o., 857. sor.)

5. Aquinói Szent Tamás

"S habár az emberi elme természetes világossága nem elegendő mindannak nyilvánvalóvá tételére, ami a hit által nyilatkozik meg számunkra, mégis lehetetlen, hogy a hit révén nekünk isteni rendelés szerint átadott igazságok ellentétesek legyenek azokkal, amelyeket a természet olt belénk. Valamelyik a kettő közül ugyanis szükségképpen hamis lenne; s minthogy mindkettő Istentől származik, Isten a hamisság szerzője lenne, ami pedig lehetetlen." (...)

"Ahogyan mármost a szent tudomány a hit világosságán alapul, úgy a filozófia az ész természetes világosságán; ezért lehetetlen, hogy azok az állítások, amelyek a filozófiához tartoznak, ellentétesek legyenek a hittételekkel (...). Ha pedig a filozófusok állításai között olyat találunk, ami ellentétes a hittel, az nem filozófia, hanem a filozófiának az ész hiányosságából fakadó hibás használata (philosophiae abusus ex defectu rationis)". (Expositio super librum Boethii De trinitate, q. II, art. III, ed. B. Decker, 1955, 94.o)

6.  1270-es és 1277-es elítélő határozat (Stephanus Tempier)

„Magas állású és tekintélyes személyiségek ismételt, hitbeli buzgalomtól sarkallt jelentése tudomásunkra hozta, hogy Párizsban néhányan azok közül, akik a szabad művészetek fakultásán a tudományokkal foglalkoznak, veszik maguknak a bátorságot, hogy saját fakultásuk határain túllépve, bizonyos, a jelen irathoz csatolt jegyzék által tartalmazott, nyilvánvaló és kárhozatos tévedéseket, sőt mi több, hiábavalóságokat és hazug esztelenségeket adjanak elő és vitassanak meg az iskolákban, nem ügyelve Gregorius szavára - „aki bölcsen kíván szólni, szerfelett ügyeljen arra, hogy beszédével a hallgatók egységét ne zavarja meg" -, különösen, mivel az említett tévedések köré a pogányok írásaiból emelnek védőfalat, s tudatlanságuk szégyenére azt állítják ezekről az írásokról, hogy meggyőző erejük miatt cáfolatukra nem képesek. Azután pedig, hogy úgy ne tűnjék, hogy amit ilyen módon jóváhagynak, az egyben az ő véleményük is, válaszaikat annyira köntörfalazva adják elő, hogy miközben igyekeznek elkerülni a Scyllát, belebotlanak a Charybdisbe.

Azt állítják ugyanis, hogy ezek a dolgok igazak a filozófia szerint, de nem igazak a katolikus hit szerint, mintha két ellentétes igazság volna, és mintha a Szentírás igazságával szemben az elkárhozott pogányok szavaiban volna az igazság, akikről meg van írva: „Elvesztem a bölcseknek bölcsességét", mivel az igaz bölcsesség elveszejti a hamis bölcsességet. Bárcsak az ilyenek megszívlelnék a bölcs tanácsát, aki ezt mondja: „Ha értesz hozzá, felelj felebarátodnak; ha nem, szádon legyen kezed, nehogy megfogassál az esztelen ige által, és szégyent vallj." Hogy tehát az óvatlan beszéd az egyszerűbb elméket tévedésbe ne ejtse, azért mi, miután a Szentírás doktorainak és más bölcs férfiaknak a tanácsát is kikértük, az ilyen és ehhez hasonló dolgokat szigorúan megtiltjuk és teljes egészében elítéljük, kiközösítvén mindazokat, akik az említett tévedéseket, vagy közülük valamelyiket, tantételként előadják, avagy bármi módon védelmezni merészelik, nemkülönben meghallgatóikat is, hacsak hét napon belül nem jelentkeznek előttünk vagy a párizsi kancellár előtt; azonfelül eljárást indítunk ellenük, hogy vétkük minőségének megfelelően, a jog szerint különböző büntetésekben részesüljenek. Ugyanezen határozatunk által elítéljük „A szerelemről" vagy „A szerelem istenéről" című könyvet is, amely így kezdődik: „Gyakran késztet engem" stb. és így végződik: „Óvakodj tehát, Gualterus, a szerelem parancsainak gyakorlásától" stb., továbbá a Geomantia könyvét, amely így kezdődik: „Megbecsülték az indusok" stb., és így fejeződik be: „Gondolkodj tehát róla, és azt találod" stb., továbbá a fekete mágiával foglalkozó könyveket, tekercseket vagy röpiratokat, vagy azokat a műveket, amelyek a jósok tevékenységét, a démonok megidézéseit vagy a lélek veszedelmére történő ráolvasásokat tartalmaznak, vagy amelyekben ilyen és ehhez hasonló, az igaz hittel és a jó erkölcsökkel nyilvánvalóan ellentétes dolgokat tárgyalnak; kiközösítő határozatunk érvényét mindazokra kiterjesztjük, akik az említett tekercseket, könyveket, röpiratokat tantétellé teszik vagy hallgatják, hacsak hét napon belül nem jelentkeznek előttünk vagy ugyancsak a párizsi kancellár előtt úgy, ahogyan fentebb kinyilvánítottuk, különben ellenük, ezen iratunk kiközösítő határozatának értelmében, vétkük súlyosságának megfelelően, eljárást indítunk."

„Azt állítják ugyanis, hogy ezek a dolgok igazak a filozófia szerint, de nem igazak a katolikus hit szerint, mintha két ellentétes igazság volna, és mintha a Szentírás igazságával szemben az elkárhozott pogányok szavaiban volna az igazság, akikről meg van írva: ‘Elvesztem a bölcseknek bölcsességét', mivel az igaz bölcsesség elveszejti a hamis bölcsességet. Bárcsak az ilyenek megszívlelnék a bölcs tanácsát, aki ezt mondja: ‘Ha értesz hozzá, felelj felebarátodnak; ha nem, szádon legyen kezed, nehogy megfogassál az esztelen ige által, és szégyent vallj.' (Redl Károly fordítása, in: Redl Károly, Az 1277-es párizsi elítélő határozat, Budapest, 1987, 9.o.)

„Dicunt enim ea esse vera secundum philosophiam, sed non secundum fidem catholicam, quasi sint due contrarie veritates, et quasi contra veritatem sacre scripture sit veritas in dictis gentilium dampnatorum, de quibus scriptum est: ‘Perdam sapientiam sapientium', quia vera sapientia perdit falsam sapientiam. Utinam tales attenderent consilium sapientis dicentis: ‘Si tibi est intellectus, responde proximo tuo: sin autem, sit manus tua super os tuum, ne capiaris in verbo indisciplinato, et confundaris'." (H. Denifle-É. Chatelain, Chartularium Universitatis Parisiensis, T. I, Paris, 1889, 543.o.)

„mintha a Szentírás igazságával szemben volna igazság az elkárhozott pogányok írásaiban" (B. G. verziója)

7. Siger de Brabant, Quaestiones in Metaphysicam

"Sic autem velare philosophiam non est bonum: unde non est hic intentio Aristotelis celanda, licet sit contraria veritat"i; vö. Quaestiones in Metaphysicam. ed. William Dunphy, Louvain-Paris, 1981, 139.o.; "A filozófiát ily módon elfödni nem jó dolog: nem szabad ezért elhallgatnunk Arisztotelész intencióját, még ha az ellentétben áll is az igazsággal".

Aquinói Szent Tamás: Bevezetés az Arisztotelész  Metafizikájához írott kommentárhoz

Politikájában a Filozófus kifejti: amikor több dolog rendeltetik egyvalamihez, e dolgok közül az egyik szükségképpen a szabályokat adja, avagy uralkodik, míg a többi e szabályok szerint működik, avagy uralom alatt áll. Mindez nyilvánvaló, ha a lélek és a test egységét tekintjük: a lélek ugyanis természettől fogva parancsol, a test pedig engedelmeskedik. Hasonló kapcsolat áll fönn a lélek képességei között is: az indulatot és a vágyakozást a természet rendjének megfelelően az ész uralja. A tudományok és mesterségek mármost egyvalamihez rendeltetnek, tudniillik az ember tökéletességéhez, amely nem más, mint az emberi boldogság. Szükségszerű ennélfogva, hogy e tudományok és mesterségek egyike az összes többi ura legyen: ez pedig joggal tart számot a bölcsesség névre. A bölcsre az jellemző ugyanis, hogy a többiek fölött rendelkezik.

Akkor tehetjük azonban vizsgálat tárgyává, hogy milyen is ez a tudomány s mivel foglalkozik, ha alaposan végiggondoljuk, mi módon alkalmas valamely ember az uralkodásra. Ahogyan ugyanis - miként említett könyvében a Filozófus mondja - az élénk értelmű emberek természetszerűen urai és gazdái másoknak, míg azok, akik nagy testi erő birtokában vannak, ám híján az értelemnek, természetszerűen szolgák, úgy az a tudomány kell, hogy a többinek a természet szerint a szabályokat adja, amely a leginkább intellektuális. Ez viszont az a tudomány, amely a leginkább intelligibilis dolgokkal foglalkozik.

A leginkább intelligibilis dolgokat mármost háromféleképpen ragadhatjuk meg. Elsőként a megértés rendjét vesszük alapul. Azok tűnnek ugyanis az inkább intelligibilis dolgoknak, amelyekből az értelem a bizonyosságot nyeri. Ennélfogva  - minthogy a tudás bizonyosságára az értelem az okokból tesz szert - az okok megismerése látszik a leginkább intellektuálisnak. Ezért hát az a tudomány tűnik a leginkább a többi urának, amely az első okokat vizsgálja.

Másodszor az értelmet és az érzékelőképességet vetjük össze. Az értelem ugyanis azáltal látszik különbözni az érzékelőképességtől (amely a partikuláris dolgokat ismeri meg), hogy azt ragadja meg, ami általános. Ezért hát az a tudománya leginkább intellektuális, amely a legáltalánosabb princípiumokkal foglalkozik. Ilyen a létező, valamint mindaz, ami a létezőt követi, miként az egy és a sok, a lehetőség és a ténylegesség. Az effélék azonban nem maradhatnak teljességgel meghatározatlanok, hiszen nélkülük nem lehetséges valamely genus vagy species sajátosságainak tökéletes megismerése. Másrészt ezek nem tárgyalhatók valamely partikuláris tudományon belül, hiszen ugyanolyan okkal tárgyalhatná őket bármely partikuláris tudomány, - amennyiben ahhoz, hogy megismerhetőek legyenek, a létezők minden egyes nemének szüksége van rájuk. Nem marad tehát más hátra, mint hogy az efféle dolgokat egy közös tudomány keretében tárgyaljuk, mely tudomány, minthogy a leginkább intellektuális, ura a többinek.

Harmadszor az értelem megismerő tevékenységét magát vesszük alapul. Minthogy ugyanis az egyes dolgok azáltal vannak birtokában a gondolkodás képességének, hogy mentesek az anyagtól, azoknak a dolgoknak kell a leginkább intelligibiliseknek lenniük, amelyek az anyagtól a leginkább elkülönültek. Az értelem ugyanis szükségképpen kapcsolatban áll és egynemű az intelligibilis dologgal, minthogy az értelem és az intelligibilis dolog a tényleges megértés során egy. Azok a dolgok különülnek el mármost a leginkább az anyagtól, amelyek nem pusztán a megjelölt anyagtól absztrahálhatók, miként az általánosan vett, a természettudomány által tárgyalt természeti formák, hanem az érzékelhető anyagtól egyáltalában, s ez az elkülönülés nem pusztán fogalmilag történik, mint a matematika esetében, hanem a lét vonatkozásában is, mint Isten, valamint az intelligenciák esetén. Ezért hát az a tudomány tűnik a leginkább intellektuálisnak, amely ez utóbbiakkal foglalkozik, s ez a tudomány lesz a többi fejedelme, avagy ura.

A fentiekben előadott hármas megfontolást mármost nem különböző tudományokra, hanem egy tudományra kell vonatkoztatnunk. Az említett elkülönült szubsztanciák ugyanis a létezés általános és első okai. Egy és ugyanazon tudomány feladata azonban az, hogy vizsgálódás tárgyává tegye valamely genus sajátos okait, és magát a genust: ahogyan a természettudomány is vizsgálja a természeti testek princípiumait. Ennélfogva ugyanaz a tudomány tartozik vizsgálni az elkülönült szubsztanciákat és a közös létezőt. Ez utóbbi az a genus, amelynek az említett elkülönült szubsztanciák a közös és általános okai.

Mindebből látható, hogy habár e tudomány az említett három dolgot vizsgálja, szubjektumaként ezek közül mégis csupán magát a közös létezőt teszi vizsgálat tárgyává. A tudomány szubjektuma ugyanis az, aminek az okait és tulajdonságait keressük, ám valamely keresett genus okai maguk nem szubjektumai a tudománynak*. Valamely genus okainak a megismerése az a cél, amely felé a tudomány vizsgálódása törekszik. S ámbár az említett tudomány szubjektuma a közös létező, mégis szó esik benne mindazon dolgokról, amelyek létük és fogalmuk szerint el vannak különülve az anyagtól. Minthogy ezeket a létük és fogalmuk szerint elkülönülteknek mondjuk, nem csak azok a dolgok tartoznak ide, amelyek sohasem lehetnek benne az anyagban, mint Isten és a szellemi szubsztanciák, hanem azok is, amelyek meg lehetnek anyag nélkül, mint a közös létező. Ez azonban nem történhetnék meg, ha létük tekintetében függésben lennének az anyagtól.

Az említett három megfontolás szerint, amelyek rávilágítanak e tudomány tökéletességére, három nevet kapunk. Isteni tudománynak avagy teológiának nevezzük e tudományt, amennyiben az említett szubsztanciákat vizsgálja, metafizikának, amennyiben a létezőt és mindazt, ami a létezőt követi. Ezeket a természeten túliakat a lebontás (resolutio) útján leljük föl, ahogyan a nagyobb mértékben közös dolgokat is a kevésbé közösökön túl. Első filozófiának nevezzük továbbá, amennyiben a dolgok első okait vizsgálja. Nyilvánvaló tehát mindennek alapján, hogy mi eme tudomány szubjektuma s miként viszonyul más tudományokhoz, valamint az is, hogyan nevezzük.

(Borbély Gábor fordítása)