Az emberi természet problémája a filozófiában

I. Filozófiai antropológia

A filozófiai gondolkodásnak mindig egyik kitüntetett tárgyát képezte az emberi természet. Mindig fontos kutatási témája volt az a kérdés, hogy létezik-e valamilyen alapvető emberi természet, mik ennek a fő ismérvei, ezek mennyire változtathatók meg, hogyan befolyásolják az emberek gondolkodását és cselekedeteit. A közvetlenül az emberi természetre irányuló filozófiai vizsgálódásokat mint önálló filozófiai szakágat filozófiai antropológiának nevezik.

Ugyanakkor rögtön hozzá kell tenni, hogy a filozófiai diszciplínák megkülönböztetése területén egyáltalán nincsenek egyöntetűen elfogadott határvonalak. Bizonyos filozófiai diszciplínák, mint a logika, lételmélet, ismeretelmélet, etika és politikai filozófia az európai filozófiai hagyománynak antik kezdetei óta jól megkülönböztetett kutatási irányai. Más filozófiai diszciplínák, mint például a történelemfilozófia, nyelvfilozófia vagy tudományfilozófia önállósulása sokkal későbbi korokra, a 19. és 20. századra esik. Vannak tárgyterületek, amelyekre vonatkozóan nem kristályosodott ki önálló filozófiai diszciplína: ilyen például a gazdaságfilozófia és a társadalomfilozófia. A filozófiai antropológiának is van egy viszonylag új keletű önazonosítása, melyet Karl Löwith és Arnold Gehlen úgy fogalmaz meg, hogy a filozófiai antropológia az ember lényegét hivatott megragadni. Más szerzők, például Gregory Kavka szerint a filozófiai antropológia dolga az, hogy az emberi természetnek csak azokat a vonásait emelje ki, amelyek egy bizonyos típusú - például az ő esetében politikai filozófiai - problémák szempontjából relevánsak.

Ez utóbbi megközelítés átvezet ahhoz, ahogyan én próbálom feldolgozni ezt a problémakört. Mellékesnek tartom, hogy az emberi természettel foglalkozó vizsgálódások mikor és hogyan váltak önálló filozófiai diszciplínává. Fontosabb, hogy sok más filozófiai diszciplína túlnyomórészt vagy eleve az emberi természetre, vagy a tág értelemben vett filozófiai antropológiai elképzelésekre épít. A legnagyobb mértékben ilyen filozófiai szakág az etika és a politikai filozófia. Az etika tárgya az erkölcs, a politikai filozófiáé a politika. Mind az erkölcs, mind a politika az emberi cselekvések szabályozásával foglalkozik, arra vonatkozó előírásokat, vagyis normákat fogalmaz meg, hogy kinek milyen helyzetben mit kell tennie. E két szférában megfogalmazott normák tartalma is igen hasonló: mindkét típusú magatartásszabályok elsődleges célja, hogy biztosítsák vagy legalábbis lehetővé tegyék az emberek szabályozott együttélését. Az alapvető különbség e két szférában a szabályozás eszközeiben mutatkozik

 Az etika és a politikai filozófia fő kérdéseinek megválaszolása elképzelhetetlen az emberi természetre vonatkozó előfeltevések tisztázása nélkül. Nem lehet megfogalmazni az emberi magatartást szabályozó normákat annak előzetes tisztázása nélkül, hogy minek végrehajtására képesek egyáltalán az emberek és milyen ösztönzők hatására hajlandók megváltoztatni viselkedésüket. Teljesen önzetlen és jóindulatú emberek számára nem lenne szükség erkölcsi és jogi szabályozásra, a megátalkodottan rosszindulatú és megtörhetetlenül gonosz emberek esetében nem lenne értelme erkölcsi vagy politikai szabályozással kísérletezni.

 David Hume a 18. század közepén még radikálisabban fogalmazott: azt állította, hogy minden filozófiai diszciplínának az emberi természet ismeretén kell alapulnia.