A szexualitás szerepe - Foucault Freud után

A nemek, nők és Foucault: a szexualitás rejtett alanya férfi

Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a késői Foucault koncepcióját, azt kell elsőként leszögeznünk, hogy alapvetően nem tesz különbséget a hatalom mindent átható volta tekintetében a nemek között, úgy tűnik, férfiakra és nőkre különbség nélkül érvényes. Ha úgy fogalmazunk, hogy milyen nemű a szexualitás történetének szubjektuma, a válasz rá, hogy semleges nemű. Azonban ha jobban megvizsgáljuk a szöveget, sok helyet találunk, ahol Foucault kifejezetten megerősíti azt a feltételezésünket, hogy ez a látszólag nemtelen (semleges) szubjektum mégis férfi! A férfiak szemszögéből követi a szexualitás történetét, vagyis a vizsgálódás férfiközpontú. A görögökről írva ez történetileg evidens, a görög erkölcs férfierkölcs, férfiak írták, és elsősorban férfiaknak szól, állítja maga Foucault (i. m. 2. köt. 27.). Ezt már Platón és Arisztotelész esetében mi is láttuk. Az első kötet, mely inkább a jelenből indul visszafelé, követve a szexualitás fogalmának archeológiáját (genealógiáját – Foucault terminusai), ugyanezt a férfiközpontú szemléletet tükrözi. Ez egyébként nem egyedül Foucault jellemzője, ez szinte minden tudományban így van, ez számított természetesnek, magától értetődően helyesnek. Foucault esetében azonban meglepő, hogy jóllehet a szexualitás hatalmi stratégiái számbavételekor állandóan a női testbe ütközik (a női test hiszterizálása, az utódnemzés állami, normatív szabályozása, mely a nő testén történik, például abortusz), mégsem észleli ennek a ténynek elméleti relevanciáját, hiszen akkor belátná, hogy mégsem azonos mértékben sújtja a két nemet a hatalom mikrofizikája, hanem a nőket még a férfiaknál is inkább. Közismert, hogy Foucault inkább a homoszexualitás-heteroszexualitás kérdése iránt érdeklődött, de nem észlelte, hogy a homoszexualitás antik megítélésében is azért számítottak bizonyos viselkedésformák megengedhetetlennek (a passzív viselkedés), mert a női alacsonyabb rendűséghez kapcsolódtak. Vagyis a homoszexualitás normái is a nők lenézésén alapultak, és ma is gyakran ezt implikálják, a női másság kizárását és a férfiak azonosságának, saját nemüknek kölcsönös elismerését.

Miután konstatáltuk a férfiközpontú szemléletet, többféleképpen viszonyulhatunk hozzá. A nemek tudományának kutatói, valamint a feminista elméletírók egyrészt erre teszik a hangsúlyt, és elítélik Foucault-t, amiért csak megerősíti, a modern filozófia eszköztárának felhasználásával újraalkotja a nők hagyományos figyelmen kívül hagyását. Amennyiben a politikai cselekvés, ellenállás tematizálását, lehetőségét is elvárjuk Foucault elméletétől, akkor ambivalens helyzetben vagyunk. Egyrészt úgy tűnik, a hatalom Foucault értelmezésében mindent áthat, nincs hozzá képest külső pont, ahonnan kritizálni lehetne, mert még az ellenállások is részei a struktúráknak és diskurzusoknak. Ugyanakkor Foucault vindikálja a filozófia számára a másként gondolkodás, az eszmék állandó kritikai felülvizsgálatának lehetőségét. „A mai filozófia [...] magának a gondolkodásnak a kritikai munkája, arra tör, hogy kijelölje, hogyan és honnantól lehetséges a másként gondolkodás [...] A filozófiai gyakorlat tétje, hogy megszabadítsa magát, a saját előtörténetének tanulmányozása által attól, amit titkon gondol és másként gondolkodjon." (i. m. 2. köt. 13–14.)

Erre a foucault-i gondolatra lehet alapozni, ahogy Foucault feminista követői és alkalmazói meg is tették, és ez a termékenyebb út, nem Foucault sommás diszkvalifikálása. S. Lee Bartky és Susan Bordo már a nyolcvanas években ezen az alapon folytatta a gondolkodás kritikai munkáját, és a női test kontrollálási és normalizálási gyakorlatai olyan hétköznapi területeire hívta fel a figyelmet, mint a női öltözködés, smink és kötelező soványság normája, ami az állandó önfegyelmezés, önsanyargatás (diétázásnak és fogyókúrának hívják) gyakorlatát írja elő a nőknek, és szinte kizárólag nekik. S. Bordo a ma népbetegségnek számító evészavarokat elemzi, ez a betegségcsoport váltotta fel a hisztériát, amely Foucault korában még a tipikusan női, szexuális eredetű betegségnek számított – az ókortól kezdődően.

Egy harmadik Foucault-követőt is megemlítek, Judit Butlert, aki a diszkurzív gyakorlatok, a nyelv szintjén is továbbvitte Foucault eszméit, alkotó módon és helyenként kritikusan. Két könyve jelent, illetve jelenik meg magyarul: a Jelentős testek, a szexus diszkurzív korlátairól és a Gender trouble (kb. problémás társadalmi nem).