Fogalomtár etika szakosoknak

Hédoné

Hédoné: (görög – gyönyör, öröm, élvezet; latin – voluptas) Az élet céljáról szóló antik etikai viták egyik legfontosabb terminusa. Két olyan filozófiai iskolát is találunk, amelynek etikáját a hedonista jelzővel illethetjük: a Szókratész követőjeként számon tartott Arisztipposz által alapított kürénéi iskolát és a hellénizmus korának egyik meghatározó irányzatát az epikureizmust, de foglalkoztatta a gyönyör problémája Szókratészt, Platónt (vö. pl. Philébosz) és Arisztotelészt (vö. pl. Nikomakhoszi Etika 1154b 28) is. Arisztipposz tehát az élet céljának a hédonét tekintette, ez pedig szerinte bizonyos mozgások által kiváltott testi megelégedettség. A „sima mozgás” ugyanis gyönyört okoz, az „érdes mozgás” pedig fájdalmat. A fájdalom hiánya tehát még nem azonos a gyönyörrel, hanem egy köztes állapot. A testi örömöket a lelkiek fölé helyezi. Az iskola képviselői még Theodórosz és Hégésziasz. Epikurosz a boldogságot (eudaimónia) a gyönyörökkel teli élettel azonosította. Szerinte önmagában minden gyönyör jó, hiszen valami éppen attól jó, mert gyönyört okoz. Epikurosz számára alapvető, hogy minden élőlény -köztük természetesen az ember is- a fájdalom elkerülésére és az örömök keresésére törekszik. Elképzelése szerint azonban a fájdalom hiánya már önmagában is gyönyör, sőt a gyönyör felső fokát mindenféle fájdalomtól való mentesség jellemzi. Ily módon a gyönyör elérésének tulajdonképpen két feltétele van: 1. a test fájdalom mentessége; 2. a lélek zavartalansága (ataraxia).

Irodalom: Lautner Péter (szerk.): A kürénéi hedonizmus. Bp., 1995. A.A. Long: Hellenisztikus filozófia. Bp., 1998. 85-95.; Ch. Horn – Ch. Rapp(herausg.): Wörterbuch der antiken Philosophie. München, 2002.; J.C.B. Gosling – C.C.W. Taylor: The Greeks on Pleasure. Oxford, 1982.; F. Ricken: Der Lustbegriff in der Nikomachischen Ethik. Göttingen, 1976.

„Az Arisztipposz nézeténél maradók, és küré­néieknek elnevezettek mármost a következő­képpen vélekedtek. Kétféle lélekállapotot tételeztek fel, a fájdalmat és a gyönyört. A gyönyör sima mozgás, a fájdalom pedig érdes mozgás. [87] Az egyik gyönyör nem különbözik a másik­tól és nem is gyönyör telibb. Az egyik érzet minden élőlény számára. vonzó, a másik vi­szont taszító. A gyönyörök közül pedig a testi gyönyör az, amelyet célnak mondtak, … s nem a megállapodott gyönyört, amely a kínok elkerü­lésében és mintegy a háborítatlanságban áll, amelyet Epikurosz is elfogad és célnak tart. Úgy vélik, hogy a cél különbözik a boldogságtól. A cél ugyanis az egyes gyönyör, míg a boldog­ság az egyes gyönyörök összerendeződése, amelyek közé az elmúlt és jövőbeni gyönyörök is odatartoznak. [88] Az egyes gyönyör önmagáért kívánatos. A boldogság viszont nem önmagáért, hanem az egyes gyönyörök kedvéért. Annak bizonysága, hogy a gyönyör cél, az, hogy gyerekkorunktól kezdve önkéntelenül ezt igyekszünk sajátunkká tenni, és amikor megszereztük, már semmi mást nem keresünk és semmi mást nem kerülünk annyira, mint ennek ellentétét, a kínt. A gyönyör még akkor is jó, ha a legilletlenebb tettektől származik, … mert még, ha a cselekedet helytelen is, de a gyönyör önmagáért kívánatos és jó. [89] A kín eltávoztát azonban, ellentétben azzal, amit Epikurosz mond, nem tartják gyönyörnek és a gyönyörtelenséget sem kínnak. Hisz mindkettő mozgásban létezik, míg a fájdalom nél­küliség és a gyönyörtelenség nem mozgás, mivel a fájdalomnélküliség mintegy az alvó állapota. Azt is mondják, hogy némelyek azért nem képesek a gyönyört választani, mert elkorcsosultak. Viszont nem minden lelki gyönyör és fájdalom épül rá testi gyönyörökre és fájdalmakra. Hiszen hazánk jó sorsa csak­úgy, mint sajátmagunké örömmel tölt el ben­nünket. Továbbá, szerintük a jó dolgoknak sem az emléke, sem a reménye nem okoz gyönyörűséget. Epikurosz ellenben, azt tanítja, hogy ezek is gyönyörűséget okoznak. [90] Idővel ugyanis a lélek mozgása eltűnik. Azt mondják, a gyönyörűség nem pusztán látás vagy hallás útján jön létre. A siratóének szín­padi utánzását, gyönyörködve hallgatjuk ugyan, de a valóságban egy ember elsiratása nem okoz gyönyörűséget. A gyönyör hiányát és a fájdalommentességet köztes állapotok­nak nevezik. Szerintük a testi gyönyörök sokkal jobbak a lelkieknél, és a testi szenvedések is rosszabbak a lelkieknél. Ezért is büntetik a vétkeseket testi fájdalommal. A fájdalomér­zet ugyanis igen nehezen viselhető el, a gyö­nyör ellenben jobban megfelel a természetünknek. Ezért nagyobb figyelmet is fordí­tottak az utóbbira. Noha a gyönyört olyasminek tartották, ami önmagában kívánatos, úgy vélték, kiváltó okai sokszor zavaróak és elle­n hatnak a gyönyörnek. Így aztán igen nehéz feladatnak is tartották a boldogságnak, vagyis a gyönyörök összességének elérését.” (Diogenész Laertiosz II 86-90)

„Amikor tehát azt állítjuk, hogy az élet célja a gyönyör, nem a tivornyázók gyönyöreiről, s nem is az élvhajhászásban rejlő élvezetekről beszélünk, ... hanem arról, hogy testünk mentes legyen a fájdalomtól lelkünk pedig a zavaroktól. Hisz nem az egymást érő tivornyák és vidám felvonulások, s nem is a fiúk vagy az asszonyok hajszolásából fakadó, vagy a halak és a dúsan megterített asztal egyéb fogásai által nyújtott érzéki örömök teszik az életet kellemessé, hanem a józan gondolkodás, amely minden választásnak és elkerülésnek az okát keresi, és száműzi a vélekedéseket, amelyek miatt a legtöbb zavar éri a lelket.” (Epikurosz: Levél Menoikeusznak 131-132)