5. fejezet: Események

2. Léteznek-e események?

2.1. Józan ész megfontolások az események létezése mellett

A fizikai tárgyak mint konkrét partikulárék létezését nagyon kevesen vitatták, illetve vitatják. A filozófusoknak mindössze talán két csoportja. Az egyik csoportba azok a szkeptikusok tartoznak, akik konklúzívnak tekintik Descartes démonargumentumát. E szkeptikusok nem azt állítják, hogy nem léteznek elménktől független fizikai tárgyak, hanem azt, hogy nem tudhatjuk, hogy léteznek-e ilyenek. A másik csoportba a brit hegeliánusok, például John M. E. McTaggart és Francis H. Bradley tartoztak, akik tagadták a fizikai tárgyak önálló létezését. Ellentétben tehát a démonargumentumot elfogadó szkeptikusokkal, nem azt állították, hogy nem tudhatjuk, hogy vannak-e fizikai tárgyak, hanem azt, hogy nem léteznek ilyenek. Úgy gondolták, hogy a fizikai tárgyak látszatok, és kizárólag a minden különbségtől mentes abszolútum létezik - bármit is értettek ezen. Leszámítva e két csoportot, a legtöbb filozófus úgy gondolta és gondolja, hogy léteznek fizikai tárgyak, azaz a legtöbb filozófus realista a fizikai tárgyak vonatkozásában.

Az események létezése nem ennyire magátólértetődő. Ez már abból is jól látszik, hogy míg a fizikai tárgyak (és persze a tulajdonságok) metafizikai problémái nagyjából egyidősek magával a filozófiával, az eseményekről mint önálló ontológiai kategóriáról való gondolkodás újkeletű: az 1970-es évek elejétől vált az események létezésének és természetének vizsgálata a metafizika egyik fő területévé.

Amennyire meg tudom ítélni: a józan, prefilozofikus ész inkább realista, mintsem antirealista az eseményeket illetően. Nézzünk néhány józan ész megfontolást az események létezése mellett. Léteznek események, ugyanis különbséget tudunk tenni közöttük (például két kirándulás között), s ebből következőleg számlálni tudjuk őket (Tamás például kétszer olvasta végig A gyűrűk urát). Továbbá léteznek események, mert - éppúgy, ahogyan a fizikai tárgyakra - referálni tudunk rájuk szinguláris terminusokkal (például: „Második Világháború", „Normandiai Partraszállás"). Tervezni tudunk eseményeket (például elhatározom, hogy másnap horgászni megyek), és észlelünk eseményeket (például azt, hogy két autó egymásnak ütközik). Mindezek azt mutatják, hogy naivan elfogadjuk az események létezését.

Természetesen az iménti józan ész megfontolások nem bizonyítják, hogy léteznek események. Például az a tény, hogy referálni tudunk eseményekre és hogy meg tudunk különböztetni eseményeket egymástól, nem bizonyítja, hogy léteznek események. Abból a tényből ugyanis - a sztenderd analóg példát említve -, hogy referálni tudunk az átlagos életszínvonalon élő magyar állampolgárra és meg tudjuk különböztetni őt az átlagos életszínvonalon élő osztrák állampolgártól, még nem következik, hogy létezik olyan dolog a világban, mint átlagos életszínvonalon élő magyar, illetve átlagos életszínvonalon élő osztrák állampolgár.

2.2. Filozófiai megfontolások az események létezése mellett

2.2.1. Az oksági viszonyból vett érv

A kortárs filozófusok legnagyobb része azért kötelezi el magát ontológiailag az események létezése mellett, mert úgy gondolja, hogy a világban léteznek oksági viszonyok, és ezek események között állnak fenn.

Mit jelent az, hogy az oksági viszonyok relátumai az események? Vegyük például a következő oksági kijelentést:

(1) A robbanás okozta a híd összeomlását.

Ha az oksági viszonyok események között állnak fenn, akkor ennek az oksági kijelentésnek a következőképpen fest a logikai szerkezete:

(2) Létezik x és létezik y esemény úgy, hogy x egy robbanás, y egy híd összeomlása, és x okozta y-t.

Az események létezése mellett felhozott „oksági viszonyból vett érv" mindazonáltal nem konklúzív. Miért nem az? Egyrészt azért nem az, mert egyes filozófusok (például: Russell 1912/1976) amellett érveltek, hogy az okság fogalmát „teljesen ki kell küszöbölnünk a filozófia szótárából" (1912/1976: 291), s számukra nyilván nem túl meggyőző egy olyan érvelés, amely az események létezésére az oksági viszonyok létezéséből következtet. Másrészt azért nem, mert vannak olyan filozófusok is, akik szerint léteznek ugyan oksági viszonyok, ám ezek nem események között állnak fenn. A legfőbb alternatív nézet szerint az oksági viszonyoknak nem az események, hanem a tények (facts) a relátumai (például: Bennett 1988, Mellor 1995). Úgyhogy csak abban az esetben volna az „okságból vett érv" konklúzív az események létezése mellett, ha kényszerítő érvünk volna amellett, hogy (1) léteznek oksági viszonyok, és (2) az oksági viszonyok események között állnak fenn. (Lásd e problémáról Huoranszki 2001: 85-121, Lowe 2002: 155-191, Field 2003.)

2.2.2. A változásból vett érv

Egyes filozófusok szerint azért kell ontológiailag elköteleződnünk az események létezése mellett, mert enélkül nem leszünk képesek megfelelő fogalmat kialakítani a fizikai tárgyak változásáról.

Tegyük fel, hogy az asztalomon fekvő drótot meghajlítom. A drót t₁-ben egyenes, t₂-ben azonban görbe. Mármost - és most jön az érv - ha pusztán annyit állítunk, hogy t₁-ben létezik egy egyenes drót, és t₂-ben létezik egy görbe drót, vagyis ha kizárólag fizikai tárgyak és azok tulajdonságai létezése mellett kötelezzük el magunkat, akkor valami nagyon fontos dolgot kihagyunk a számításból. Tudniillik azt, hogy egy fizikai tárgy (a drót) megváltozásáról (egyenesből görbévé való átalakulásáról) van szó. El kell tehát köteleződnünk egy esemény létezése (a drót meghajlítása) mellett, különben csak két egymástól numerikusan különböző tárgy létezését (egyenes drót és görbe drót) állíthatjuk jogosan. (Az előző, „A fizikai tárgyak létezése az időben" című fejezetben részletesen foglalkoztam a változás jelenségével.)

2.2.3. Donald Davidson szemantikai érve az események létezése mellett

A legismertebb és legtöbbet idézett érv, mely szerint léteznek események, Donald Davidsontól (1966, 1967/2004) származik. Davidson gondolatmenete a következő. Az emberi cselekvések események. Mármost egy cselekvést leíró mondatban mindig szerepel egy ágens (cselekvő személy) és egy cselekvési ige, és a legtöbb esetben e kettőn felül egy vagy több adverbium (határozószó). Ez utóbbiak szerepe az, hogy a cselekvés idejét, módját, helyét stb. meghatározzák. Vegyük most a következő kijelentést:

(1) Tamás tegnap reggel nagyon gyorsan megvajazott a késével egy szelet kenyeret a konyhában.

Evidens: az (1)-ből érvényesen következtethetünk olyan kijelentésekre, melyekben kevesebb adverbium szerepel. Például az (1)-ből érvényesen következik:

(2) Tamás megvajazott egy szelet kenyeret.

Kérdés: hogyan magyarázható a következtetés érvényessége? Davidson szerint az elsőrendű predikátumlogika alapján nem magyarázható, ez ugyanis érzéketlen a kijelentésekben szereplő adverbiumokra. Az elsőrendű predikátumlogika szerint az a két kijelentés, hogy „Tamás tegnap reggel megvajazott egy szelet kenyeret" és az, hogy „Tamás megvajazott egy szelet kenyeret" két különböző atomi kijelentés, ahhoz hasonlóan, mint az a két kijelentés, hogy „Tamás vidám" és „Tamás szomorú".

Nomármost ha az elsőrendű logika alapján nem magyarázható a fentebbi következtetés érvényessége, akkor az (1) kijelentést nem úgy kell elemezni, ahogy az elsőrendű predikátumlogikában tennénk, tudniillik egy öt argumentumhelyű relációként („y megvajazta k-t, v-vel, t-kor és m módon"), hanem úgy, mint amiben egy implicit egzisztenciális kvantifikáció rejlik. Vagyis ekképp:

(3) Létezik x (x egy szelet kenyér megvajazása, és x Tamás által ment végbe, és x nagyon gyorsan esett meg, és x kés használatával történt, és x a konyhában következett be)

Vagyis (elnézést a redundanciáért): létezik egy esemény, mely esemény nem más, mint egy szelet kenyér megvajazása, mely esemény Tamás által ment végbe, mely esemény nagyon gyorsan esett meg, mely esemény egy kés használatával történt, és mely esemény a konyhában következett be. Davidson szerint amennyiben az (1) valódi logikai szerkezetének a (3)-t tekintjük, akkor (és csak akkor) következni fog a (2) az (1)-ből. Egyszerűen a konjunkció logikai tulajdonságai miatt.

Davidson érve a következőképpen működik: adott egy logikai-szemantikai probléma, amelyet csak akkor lehetséges megoldani (legalábbis Davidson szerint), amennyiben ontológiailag elkötelezzük magunkat az események létezése mellett.

Davidson érve széles körben elfogadott, persze vannak filozófusok, akiket nem győzött meg (például: Horgan 1978). E helyütt nem megyek bele Davidson érvének finomabb felbontású elemzésébe. (Davidson érvéről lásd még: Lowe 2002: 216-9, Macdonald 2005: 183-6, és az események létezése mellett felhozható további érvekről lásd Simons 2003: 357-64.)