Filmes gazdaság- és intézménytörténet

Bevezetés

A mozi – nemzeti keretektől nem független – intézményes története a mozi idealizálatlan mindennapjaiba kínál betekintést. Leszámol, de legalábbis sokat finomít azon a képen, miszerint a film elsősorban művészet, kreatív emberek és filozofikus víziók esztétikai formában történő megnyilatkozása. Gazdaságtörténeti szempontból a mozi  saját ciklusokkal, profit-stratégiákkal bíró, versenytársaival (legfőképpen a televízióval és a szabadidő-ágazat más szegmenseivel) élet-halál harcot vívó multinacionális vállalkozás, melynek adott jogszabályi kereteken belül, gyakran az állam érdekeit is kiszolgálva kell működnie. Azt is mondhatjuk, hogy a film kereskedelmi alapokon szerveződő, tömegtermékeket és nívós darabokat egyaránt termelő iparág, ahol vállalatok mennek csődbe, jelennek meg, egyesülnek vagy éppen aprózódnak fel. Fennmaradásához kielégítő minőségű és elfogadható árú, azaz piacképes termékeket kell a legszélesebb tömegek részére kínálnia. Mindezt a folyamatosan változó nézői elvárások és törvényi keretek figyelembevételével biztosíthatja. A filmgyártás és forgalmazás intézményei szigorú igazodási pontokat jelölnek ki, meghatározzák, hogy kik, milyen infrastrukturális és pénzügyi körülmények között, milyen módon és milyen célokat szem előtt tartva végezzék munkájukat és szervezzék a termelés, a forgalmazás és a marketing részfeladatait. Az ipar- és intézménytörténeti elemzés objektív, bizonyos esetekben demisztifikált képet kínál a moziról, mindamellett hozzásegít ahhoz, hogy pontosabb képet kaphassunk a nemzeti film bizonyos történeti folyamatairól és több szemszögből is megvizsgálhassunk szerzői mentalitásokat. Intézménytörténeti alapokról például a szerzői szuverenitás, egyediség illúziónak tűnik. A filmipar komplex struktúráinak és folyamatainak ismeretében nincs értelme a rendezőre úgy tekinteni, mint a mű egyedüli és kizárólagos forrására, legfeljebb azt mondhatjuk, hogy közvetítőcsatorna. Rosszabb esetben csupán a komplex kommunikációs folyamat egy tényezője, jobb esetben, pedig az a középpont (erőtér, akár metódus) amely biztosítja a tényezők legökonomikusabb működését, egyszerre szolgál gazdasági, társadalmi és kulturális igényeket, azaz küzd a befektetett profit megtérüléséért, a nézőközönség elégedettségéért és a pozitív kritikáért.