Kortárs művészetelméletek

Maurice Merleau-Ponty és az észlelés fenomenológiája

Maurice Merleau-Ponty (1908-1961)
Merleau-Ponty gondolkodásának középpontjában az észlelés fenomenológiája állt. Filozófiája egyszerre tekinthető a husserli-heideggeri fenomenológia és a francia hagyományok (a brunschvicgi reflexív és a bergsoni intuitív filozófia) kritikai folytatásának.
Nagyjából Sartre-ral egy időben, a harmincas évek végén kezdte megjelentetni írásait. A két filozófus egy időben ideológiailag is közel állt egymáshoz: 1945-ben együtt alapították, majd több éven át szerkesztették a Les Temps Modernes című folyóiratot. Merleau-Ponty a Sorbonne, majd a Collège de France professzoraként dolgozott.
Legjelentősebb művei Az észlelés fenomenológiája (1945) és a halála után megjelent, befejezetlenül maradt A látható és a láthatatlan (1964). Míg a korábbi munkát alapvetően meghatározza a fenomenológia alapítója, Edmund Husserl hatása, a későbbi lényegi kritikai eltéréseket mutat tőle, és itt előtérbe kerül az addig inkább bírálva említett Heidegger gondolkodása. Ám A látható és a láthatatlan korántsem pusztán kritikai írás: önálló és eredeti filozófiai koncepciót vázol fel, még ha befejezetlensége miatt töredékes és elliptikus formában is – tapasztalat és jelentés, állandóan létesülőben levő értelem és létezés összefonódásának, a jó értelemben vett „kétértelműségnek” a filozófiáját. Ennek a filozófiai koncepciónak az alapján fogalmazza meg Merleau-Ponty a husserli tudatfilozófiával és a Sartre-i dialektikával szembeni ellenvetéseit, melyeket a mű külön fejezetekben tárgyal.


1.Az észlelés mint a filozófia ontológiai alapproblémája
Merleau-Ponty számára kezdettől fogva az észlelés jelenti a filozófia alapproblémáját. Az észlelés azonban nála nem egy transzcendentális ego konstitúciójának eredményeképpen áll elő, és nem is valamilyen szubjektum-objektum viszonyként, hanem magának az emberi világon-létnek (etre-au-monde) a lényegi jellemzője. Husserlnek a Krízis-könyvben kifejtett tudomány-felfogásával egybehangzóan, az észlelés nem másodlagos a világ teoretikus megismeréséhez képest és nem is egy akarati állásfoglalás eredménye, hanem az az ontológiai alap, amelyről minden aktus leválik, és amelyet minden aktus előfeltételez. A világ dolgait nem kívülről érjük el, nem egy utólagos történés során vezettetünk be közéjük, hanem a dolgok csak azért adottak számunkra valahogyan, mert már mindig is közöttük, velük együtt létezünk.
Az észlelés teljes halmaz, amelyben nincsenek distinkt pontok és egységek, hanem az egész egyszerre mozog: nem egy készen adott, hanem egy állandóan alakulóban levő világ. A tárgyak a szemünk előtt formálódnak meg, az érzékek maguk hozzák létre a tárgyat, az értelmek szakadatlanul alakulóban vannak, nincs egy kimerevített világ.
A lineáris perspektíva, a a levegő-perspektíva már a geometrizálás (“a természet matematizálása”) eredményeképpen jön létre: az emberi világban nem így jelennek meg a tárgyak. Rivalizálnak egymással, jelenlétre törekszenek, nem pedig a mélység szerint elrendeződve, egymástól élesen különválva, egymás mellett, mögött, alatt, szabályos rendben jelennek meg.
Az észleléssel szembeni karteziánus érv, amely szerint utólag illúziónak bizonyulhat, valójában nem lép ki az észlelés világából: mindig csak egy újabb észlelés lehet az, ami egy korábbi illuzórikusságát megmutatja.

2.Filozófia ás művészet
Ha a filozófia nem juthat el egy kitüntetett, érdek nélküli pozícióba, ha nem lehetséges elszakadni az észlelés világától és azt kívülről tárggyá tenni, akkor a fiozófia funkciója is megváltozik. Többé nem annyira a leírás, mint inkább a felmutatás lesz a feladata. Merleau-Ponty ezzel kapcsolatban filozófia és művészet rokonságára mutat rá, több értelemben is. Egyfelől a filozófia művészi felmutatássá válik, másfelől pedig a művészet filozófiai felmutatássá.
A feladat nem a közvetlen megragadás, hanem a felmutatás. Úgy, ahogyan az irodalom teszi, vagy Cézanne festményei, melyek a tapasztalatot mintegy a maga alakulásában, rögzítetlenségében teszik láthatóvá.

3.Nyelv
A nyelvvel kapcsolatos fejtegetéseiben Ferdinand de Saussure felfogásától indul el Merleau-Ponty. A nyelv diakritikai egység, melyben az egyes terminusok a többi terminussal való összjáték révén kapnak jelentést. A nyelv a koegzisztencia egysége: a “gyereknyelv” nem kiegészítések, hanem belső differenciálódás révén bővül.
A gondolkodás nem egy ideális nyelv, amit aztán a szavak lefordítanának. Nem létezik “eredeti szöveg”, ennélfogva “teljes kifejezés” sem. A nyelv és a beszéd (langue et parole) saussure-i megkülönböztetésének szellemében, Merleau-Ponty-nál a nyelv laterális viszonylatok rendszere, ahol a terminusok nem horizontálisan-referenciálisan, hanem laterálisan kapják jelentésüket. Nem egy már meglevő értelemhez kapcsoljuk hozzá a megfelelő kifejezést, utólagosan.
Amit Merleau-Ponty leír, az szemléletesen jelenik meg Kleist esszéjébenElső a gondolat, második az azt kifejező nyelv. A gondolkodás mintegy texte original.
Az utóbbit kiválóan leírja Kleist, pszichológiai szempontból. A beszéd közben még nem tudjuk, mit fogunk mondani, éppen akkor és ott születik meg a mondandónk. A gondolatok beszéd közben alakulnak ki, a nyelv által. Minden költő avagy a szó minden művésze ismeri ezt a tapasztalatot: egyetlen szó megváltoztatásával tönkremegy a szöveg.
A nyelv nem lehet a koincidencia kifejezője, hanem egy mód arra, hogy beszéltessük magukat a dolgokat. A “szemantikai filozófia” tévedése az, hogy csak a nyelv van, csak a “mondott dolgok”. A nyelv éppenséggel a csendből él, “a szavak között” beszél.

4.Testiség
Az észlelés fenomenológiája a világon-való megtestesült szubjektum felől gondolja el a világot. Ahhoz, hogy a világ feltárulhasson, mindig is a világban kell valamilyen pozíciót elfoglalnunk. Az “objektív” megismerés külső nézőpontja, a felülről való leletekintés (survol) nem lehetséges: nem tudjuk kívülről szemügyre venni a világot és benne saját megtestesült szubjektivitásunkat. Ez azonban nem egy hiányosság, hanem éppenséggel az észlelés lehetőségfeltétele.
Már ahhoz is, hogy egyáltalán események, folyamatok, irányok létezhessenek, egy megtestesült szemlélő szubjektumra van szükség, aki a világ közegében létezik és akinek a számára ezek megjelennek.
A test kifejezés, amely megtöri a fizikai világ homogén, semleges, örökkévalónak tételezett rendjét. Domborulatokat és homorulatokat, és ezzel értelmet visz bele. Nem a fizikai test persze és nem a „geográfiai” test.


Hatástörténetet
A hatvanas években Merleau-Ponty kevéssé van jelen a francia filozófiai életben, amit Sartre és az egzisztencializmus ural. Ekkor inkább az olasz recepciója jelentős. Ricoeur mindazonáltal több művében már ekkor is a legnagyobb francia fenomenológusnak nevezi.
A nyolcvanas-kilencvenes években egyre többen látják benne azt a filozófust, aki a husserli fenomenológia kritikai elsajátítása révén jelentőset és főként mást alkotott. Egyre nagyobb a vele foglalkozó irodalom, és sorra adják ki a Sorbonne-on és Collège de France-ban tartott előadásait. Merleau-Ponty Társaság alakul Párizsban.
Marc Richir Husserlt követve, de Merleau-Ponty kritikai belátásaira támaszkodva igyekszik kidolgozni egy sajátos, rendszeres fenomenológiát. Renaud Barbaras nagymonográfiát ír Merleau-Ponty-ról 1991-ben. Az új Merleau-Ponty-olvasatok szinte kivétel nélkül az utolsó szövegek felől értelmezik az életművet.
Merleau-Ponty jelen van az analitikus esztétikában is: például Dantónál és Shustermannál.
Dantónak egyik szakterülete Merleau-Ponty, akire számos helyen hivatkozik, Shusterman számára pedig mindenenekelőtt a test filozófiai tárgyalása miatt fontos.


Bibliográfia
La structure du comportement, Paris, PUF, 1942.
Phénoménologie de la perception, Paris, Gallimard, 1945.
“Le primat de la perception et ses conséquences philosophiques”, in: Bulletin
de la Société française de philosophie, XLI, 119-153, 1947.
Humanisme et terreur, Paris, Gallimard, 1947.
Sens et non-sens, Paris, Nagel, 1948.
Eloge de la philosophie, Paris, Gallimard, 1953.
Les aventures de la dialectique, Paris, Gallimard, 1955.
Signes, Paris, Gallimard, 1960.
L´oeil et l´esprit, Paris, Gallimard, 1961.
Le visible et l´invisible, Paris, Gallimard, 1964.
Résumés de cours, 1952-1960, Paris, Gallimard, 1968.
La prose du monde, Paris, Gallimard, 1969.
Existence et dialectique, Paris, PUF, 1971.
"Merleau-Ponty à la Sorbonne, 1949-1952": első megjelenés: Bulletin de
psychologie, no. 236, t. XVII, 3-6, novembre, 1964; új kiadás: Grenoble,
Cynara, 1988.
La nature, Notes, Cours au Collège de France, Paris, Seuil, 1995.
Notes de cours, 1959-1961, Paris, Gallimard, 1996.
Parcours, 1935-1961, Lagrasse, Verdier, 1997.
Notes de cours sur L’origine de la géométrie de Husserl, 1959-60, Paris,
PUF, 1998.
Parcours deux, 1951-1961, Jacques Prunair, Lagrasse, Verdier, 2000.
Causeries 1948, Paris, Seuil, 2002.
L'institution dans l'histoire personnelle et publique; Le problème de la passivité,
le sommeil, l'inconscient, la mémoire: notes de cours au Collège de France, 1954-1955, Paris, Belin, 2003.


Merleau-Ponty magyarul
„Cézanne kételye”, in: Enigma 1996/3, 76-90 (részlet a „Le doute de Cézanne” c. írásból, in: Sens et non-sens, 15-51.)
„A közvetett nyelv és a csend hangjai”, in: Bacsó szerk.: Kép, fenomén, valóság, Kijárat, Budapest, 1998, 142-178. ( „Le langage indirect et les voix du silence”, in: Signes, 49-105)
„A szem és a szellem”, in: Fenomén és mű, szerk. Bacsó Béla, Kijárat, 2002, 53-77.
A filozófia dícsérete, Európa, Budapest, 2005.
A látható és a láthatatlan, L’Harmattan, Budapest, 2006.

Merleau-Ponty-ról
A. de Waelhens: Une philosophie de l´ambiguité, Louvain, 1951.
J.P. Charcosset: Merleau-Ponty, approches phénoménologiques, Hachette, 1981.
Claude Lefort: Sur une colonne absente. Ecrits autour de Merleau-Ponty, Hachette, 1981.
Esprit, 1982, Juin 6.
Renaud Barbaras: De l´être du phénomène. Sur l´ontologie de Merleau-Ponty, Millon, 1991.
Richir et Tassin szerk.: Merleau-Ponty: Phénoménologie et expériences, Millon, 1992.
Françoise Dastur: Chair et langage, Encre Marine, 2001.
Ullmann Tamás: „A francia fenomenológia kialakulása és Merleau-Ponty észleléselmélete”, in: Metropolis, 2004/3.
Szabó Zsigmond: A keletkezés ontológiája, L’Harmattan, Budapest, 2005.