Középkori filozófia

3. A középkori egyetemek

I.

1. A katedrálisok iskolái - Laon -Chartres - Exeter - Lincoln, de nem ezekből lettek az egyetemek, hanem Párizsból és Oxfordból

montani (Mont St-Genevieve; ma: Quartier Latin, Abaelardus: 1132)

parvipontani (Petit-Pont, Adamus Parvipontanus)

porretani (Gilbertus Porretanus)

secta meliduna v. Melidunenses (Robert de Melun)

1. studium generale, 'universitas vestra' - kb. 'közösség'; studium generale ex consuetudine,
2. studium particulare
3. fakultások
4. artes-tanulmányok - 6 év, 14/15 - 21, teol. - 8 év, ebből 4 év Biblia (6 év), 2 év Sent., majd baccalaureus sententiarius
5. Párizs: négy akadémiai nemzet (nationes)
6. consiliarius, procurator, rector, cancellarius
7. törvényes testület: 1. írott statútumok, 2. mint testület perelhet és perbe fogható; 3. tisztségviselőket választhat; 4.pecsét
8. licentia legendi/regendi
9. inceptio
10. ius ubique docendi - a gyakorlatban nem működött
11. magister - professor - doctor -szinonímák, de a doctor - főleg jogász - 15.sz (főleg Anglia): magister - artes; doctor - magasabb fakultás
12. magistri actu regentes - magistri non regentes
13. collegium scholasticum = collegium ecclesiasticum
14. Krakkó első alapítás: 1364; de 1397 -Jagelló Ulászló, 1400 - új oklevél - 18.338 beiratkozott hallgatója volt a 15. században, ebből 16% magyar (kb. 3000); Óbuda -  1389, Zsigmond király; Pécs (I. Lajos, 1360 - V. Orbán bullája 1367), Pozsony, 1467

II. Oktatási formák

1. lectio: legere ordinarie - legere cursorie; lectio ordinaria, lectio extraordinaria avagy lectio cursoria
2. glosszák (scholia)
3. commentarium, sententiae, quaestio-kommentárok
4. reportatio, ordinatio
5. disputatio, opponens - quaerens; respondens; a disputa eredete: Topika;
6. quaestio
7. ars obligatoria

III. Quaestio (articulus)

A disputa P. Mandonnet leírása szerint:

„Amikor egy magiszter disputát tartott, azon a délelőttön az összes többi magiszter és baccalaureus előadása elmaradt a karon. Csak a disputát vezető magiszter tartott egy rövid előadást, hogy valamennyi résztvevőnek elegendő időt adjon a megérkezésre - azután pedig kezdetét vette a disputa, ami betöltötte a délelőtt jelentős részét. A megjelenés kötelező volt a kar valamennyi baccalaureusa és az illető magiszter összes hallgatója számára. A többi magiszter és diák feltehetőleg szabad volt ez idő alatt, de aligha kétséges, hogy a vitavezető hírneve és a vita tárgya szerint kisebb-nagyobb létszámban ők is a hallgatók létszámát szaporították. A párizsi papság, az átutazóban levő plébánosok vagy más egyházi személyiségek nagy kedvvel látogatták ezeket a lelkesítő szócsatákat. A disputa volt a klerikusok lovagi tornája.

A kérdést, a disputa tárgyát a leendő vitavezető magiszter már jó előre kijelölte. Akár a megbeszélt időpontot, ezt is kihirdették a kar többi iskolájában (...)

A disputa a magiszter elnöklése alatt folyt le, de magában a vitában mégsem ő töltötte be a vezető szerepet. Baccalaureusára várt ez a feladat, neki kellett megválaszolni a kérdéseket, s ő ezzel saját gyakorlatát, tanársegédi munkáját kezdte meg. A disputa résztvevői sorra elmondták különböző irányú ellenvetéseiket - legelőször a magiszterek, utána a baccalaureusok, majd, ha még maradt idő, a diákok is. A baccalaureus választ adott a felvetett kérdésekre, és ha szükség volt rá, a magiszter is segítségére sietett. Dióhéjban összefoglalva, ilyen lehetett egy átlagos disputa menete; mindez azonban csak az első felvonás, bár kétségtelenül a legfontosabb és legmozgalmasabb rész.

Az ellenvetések, a problémák, amelyeket a vita folyamán minden előre meghatározott rendszer nélkül vetettek fel és oldottak meg, végül meglehetősen zilált dogmatikus anyagot alkottak (...). Mindenesetre az első, kidolgozó ülés után egy másodikra is szükség volt, s ez a determinatio magistralis  nevet viselte".

A magiszter a vita utáni első oktatási napon újra kézbe vette az anyagot, „logikus rendbe szedte és végleges formába öntötte a tézisével szemben felmerült ellenvetéseket. Néhány megjegyzést fűzött hozzájuk, melyek már az általa javasolt megoldás irányába mutattak. Ezután következett a determinatio leglényegesebb része: egy hosszabb-rövidebb doktrinális fejtegetés a vitatott problémáról. Végezetül pedig választ adott minden egyes ellenérvre, amit felhoztak tézise ellen.

A mester vagy egy hallgató által vezetett determinatio-jegyzőkönyvek foglalják össze a disputák végeredményeit, ezekből áll össze az az iratcsoport, amit quaestiones disputatae („megvitatott kérdések") néven ismerünk. A quaestio disputata ezért nem magának a disputának, hanem a magiszter determinatiojának valamiféle jegyzőkönyve, avagy gyorsírásos változata"  (J. Le Goff, Az értelmiség a középkorban, Magvető, Budapest, 1979, 128-130.o.).

Quodlibet-disputa (P. Glorieux leírása):

„Az összejövetel általában a tercia vagy a sexta idejében kezdődik. mindenesetre korán reggel, mivel hosszú ideig is eltarthat. Ami legtalálóbban jellemi,  az szeszélyes, rögtönzött lefolyása, a bizonytalanság légköre, mely állandóan körülveszi. Disputa, eszmecsere ez is, mint annyi más, de külön!eges jelleget ad neki, hogy itt a kezdeményezés nem a mester, hanem a hallgatóság kezében van. Az átlagos disputák esetében a magiszter előre kihirdeti a megvitatásra kerülő témákat, hosszan gondolkodhat rajtuk, és előre kidolgozza válaszait. A quodlibet-vitákon viszont bárki bármilyen problémát előhozhat. És éppen ez a vitára kiálló magiszter számára a legnagyobb veszély. Minden rendű és rangú kérdés vagy ellenvetés felvetődhet, ellenséges, kíváncsi, rosszindulatú _- ki is törődik vele. Van, aki jóhiszeműen érdeklődik, hogy a magiszter véleményét megismerje, van, akinek fő célja. hogy önellentmondásba bonyolítsa, vagy megnyilatkozásra bírja olyan „rázós" kérdésekben, melyekhez legszívesebben sohasem nyúlna. Olykor egy kíváncsi idegen, olykor valamely nyugtalan elme, olykor pedig egyik féltékeny riválisa tesz kísérletet arra, hogy kényelmetlen helyzetbe hozza. A felvetett problémák sok esetben világosak és izgalmasak, máskor viszont a magiszter csak nagy fáradsággal veheti ki a kérdések pontos horderejét, valódi tartalmát. Néhányan jámboran megmaradnak a tisztán intellektuális területen, mások kérdései mögött viszont elsősorban politikai vagy becsmérlő hátsó gondolatok rejlenek ... Nem mindennapos lélekjelenlétre és mindenre kiterjedő szakértelemre van tehát szüksége annak, aki egy quodlibet-disputára ki mer állni." "  (J. Le Goff, Az értelmiség a középkorban, Magvető, Budapest, 1979, 131-132.o.).

IV. Fontosabb középkori egyetemek: